Időjárás

2024.09.13. 06:40

Eső minden mennyiségben - Sok-sok milliméter hullhat pénteken a Nyugat-Dunántúlon

Kisalföld.hu

Illusztráció -

Forrás: Shutterstock

Várható időjárás az ország területén péntek éjfélig:

Nyugat felől tovább növekszik és vastagszik a felhőzet. A nap első felében keleten még előfordulhat napsütés, de délutánra már ott is erősen felhős vagy borult lesz az ég, hasonlóan az ország többi részéhez. Sok helyen várható eső, zápor, és keleten akár zivatarok is kialakulhatnak. Jelentős mennyiségű csapadék valószínű. A szél egyre többfelé északnyugatira, északira fordul, amelyet sok helyen erős, a Dunántúlon pedig viharos lökések kísérhetnek - írta előrejelzésében a koponyeg.hu.

Nagyrészt erősen felhős vagy borult égre számíthatunk, csak délutántól szakadozhat a felhőzet. A Nyugat-Dunántúlon végig tartós eső ígérkezik, zápor várható kiadós mennyiséggel, majd délutántól szűnik a csapadék. 

Pénteken a viharos szél a nyugati tájakon már nagyobb területet érinthet. A déli légáramlás, pénteken már élénk lesz, néhol erős lökések kísérhetik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken az ország keleti felén 18, 28, míg nyugaton csupán 9 és 17 fok között alakul.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában