Támogatás vidéki vendéglőknek

2024.08.24. 11:00

A jó étterem falun is vonzza a vendégeket Győr-Moson-Sopronban

Turisztikai támogatási programot hirdetett a kormány: egymillió forintot kaphatnak az egész évben nyitva tartó, vendéglátással foglalkozó vidéki vállalkozások. Ennek kapcsán megnéztük, mi a helyzet a pandémia és az energiaválság által próbára tett szektorban. Három vállalkozó, hasonló gondokkal, mégis merőben más történettel.

Kisalföld.hu

Öt év külföldi munka után Szalay Attila májusban nyitotta meg éttermét Kajárpécen. Párjával hétköznap pizzákat és hamburgereket sütnek, hétvégén pedig szezonális, rövid étlappal várják a vendégeket. Fotó: Molcsányi Máté

Öt évig dolgozott Tirolban, az osztrák–német határnál, a hegyek között Szalay Attila, majd májusban nyitotta meg Kajárpécen az ATi Pincétek nevű éttermét egy 1870-ben épült, átalakított nádtetős pincében. 

– Vidéken sokáig a kocsmakultúra létezett csak, ám más idők járnak. Ma már az emberek keresik a jót, egy-egy finom ebédért vagy vacsoráért utazni is hajlandók. A közösségi média jó reklámot teremt, hírünket viszi – nyilatkozta Szalay Attila. A kajárpéci étterem igyekszik egyensúlyt találni az extravagáns utakat kereső modern konyha és a sült krumpli, rántott hús között.

Minőségi étkezésért akár messzebb utazunk 

Gyakran a hagyományos magyar ízeket kínálják, minőség- ben, legutóbb például kapuvári böllérmáj szerepelt a kajárpéci étlapon. Mint Szalay Attila elmondta, a magas rezsi mellett a legnagyobb gond, hogy szakácsot és kisegítő személyzetet nehéz találni. Előnyük, hogy Attila szakács, párja segít neki, illetve beugró személyzettel látják el a feladatokat. Hétfőn-kedden zárva tartanak, szerdán-csütörtökön pizzát és hamburgert kínál- nak, a hét végén működnek tipikus étteremként. 

Messze földön ismert a falusi étterem 

Szakács és étterem-tulajdonos is Molnárné Varga Tímea, a győrasszonyfai és a pannonhalmi Király étterem vezetője. Győrasszonyfa kis település, de étterme messze földön ismert. Több mint 30 éve kezdték, még mint ÁFÉSZ-kocsma. A Covid idején megújultak, megcélozták a fiatalokat, azóta bowlingozni is lehet náluk. Ám az étel maradt a hagyományos, a magyaros konyha jó nagy adagokkal, mert erre mindig van igény. 

– Olyan szakácsot, aki hosszú ideig marad, nagyon nehezen találunk, így aztán a két éttermünk konyháját a lányommal és egy társammal hárman visszük, gyakran hajnali öttől este nyolcig dolgozom – emelte ki Molnárné Varga Tímea. 

– Hétköznap menüzünk, étkeztetjük a helyi diákokat, az idősek otthonának lakóit, kiszállítást is vállalunk, péntek délutántól üzemelünk étteremként. Céges rendezvények, lakodalmak viszik a prímet, nyáron minden hétre jut egy esküvő. Régen általános volt, hogy fizetésnap után többen jöttek, mostanában egyenletes a forgalom. 

Pannonhalmi éttermünk teljesen más, az az idegenforgalomra épül. A költségeink persze egyre magasabbak lettek az elmúlt években, de szerencsére jönnek a vendégek, talán a fizetések emelkedtek. Egy éttermet egy faluban is fenn lehet tartani, van jövője, de csak nagy munka árán. 

Strobl Zoltán osztrák munkahelyét hagyta hátra a mosonmagyaróvári vállalkozásért. Fotó: Kerekes István

Olasz ízek a Lajtánál 

Amikor több étteremre tettek lakatot, Strobl Zoltán és fia akkor vágott új vállalkozásba: Mosonmagyaróváron jó helyen fekvő, ám nemrég bezárt kávézót vettek át, s némi profilváltás után július közepén megnyitottak. Apa és fia is osztrák munkahelyét hagyta hátra: előbbi 30, utóbbi 10 év felszolgálói munka után indította el a Ciao Várkertet. Mint Zoltán elmondta, világbajnokságot is nyert nápolyi pizzamester tanította az itteni szakácsokat. Hogy minőségi étel készüljön, nápolyi pizzájukhoz olasz alapanyagokat használnak, de kínálnak más tésztákat is, sok olasz itallal, kávéval. 

– Apával régóta álmodoztunk azon, hogy vállalkozást indítunk, és megismerkedünk a vendéglátás másik oldalával. Szeretjük Olaszországot, a finom ételeket, italokat, ezért úgy gondoltuk, hogy mi mást csinálnánk, mint valami olyat, ami hozzánk is közel áll. Amikor megtudtuk, hogy a Várkert kávézó bezár, és ez sokakban csalódottságot keltett, mindent megtettünk az újranyitásért. 

A Várkert kávézó bezárásának nagy visszhangja volt a városban, sokan kíváncsiak voltak, milyen vendéglátóhely nyílt helyette. Bár arra számítottunk, hogy az augusztus nem lesz erős, egyelőre elégedettek vagyunk – mondta Strobl Zoltán. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában