Vízpart

2024.07.07. 10:30

Országszerte strandok várják a négylábúakat

A nyári hőségben nemcsak mi vágyunk vízközelbe, hanem négylábú barátainknak is jólesik a hűsítő csobbanás. Szerencsére egyre több kutyás strand áll a gazdik és kutyáik rendelkezésére. Győr-Moson-Sopronban nincs erre kijelölt hely.

Simon Roberta

Az idén országszerte már 22 hivatalos helyen várják a kutyájukkal strandolni vágyókat. Ezek mellett van néhány olyan partszakasz is, ahol bemehetnek a kutyák a vízbe, annak ellenére, hogy ezt nem jelzi tábla. 

– Egyre több strand nyit a kutyás vendégek felé és kéri segítségünket a kutyás szolgáltatások kialakításához. Az alapszabály ilyenkor az, hogy megfelelő távolságot kell tartani az embereket fogadó strandoktól, biztosítani kell a megfelelő hulladékgyűjtést és szükség esetén a vízbe helyezett lejárót – mondja Máté Krisztián, a kutyabarathelyek.hu társalapítója. 

Bár Győr-Moson-Sopronban nincs kijelölt kutyás fürdőhely, de számos szabad víz alkalmas arra, hogy kellő figyelemmel és elővigyázatossággal fürödhessenek kedvenceink.


Fontos, hogy a kutyás fürdetőhelyek házirendjét és szabályait be kell tartanunk, így például csak féregtelenített, a megfelelő oltásokkal rendelkező és csippel ellátott kutya használhatja a vízpartot. Beteg, sérült vagy éppen tüzelő állattal a kutyás strandok nem látogathatóak. Arra is oda kell figyelnünk, hogy jelenlétünkkel a többi kutyát és gazdáikat ne zavarjuk, ahogyan a vízpartok természetes élővilágát sem. 

A tavak, folyók nagyon csábítóak lehetnek a kutyások számára, mégis nagyon meg kell gondolni, milyen vízbe merészkedik az ember és hova engedi be kedvencét. A bányatavak például gyakran igen mélyek, emiatt a vizük hideg, ami könnyen izomgörcsöt okozhat. Mivel a mesterséges tavaknak nincs elfolyásuk, könnyen elszaporodhatnak bennük a kórokozók. 

A legtöbb strand szárazföldi területére sem lehet kutyát vagy más állatot bevinni, legyen az fizetős vagy szabadstrand. Győr-Moson-Sopronban egyetlen hivatalos kisállatstrand sincs, a Fertő tóban kifejezetten tilos fürdetni négylábú társainkat. A természetes vizek azon részein, ahol nincs fürdésre kijelölt hely, vagyis strand, továbbá nem tiltja tábla sem, és persze nem magánterület, ott nyugodtan beengedhetjük az ebeket a vízbe. 

A Balatonon számos hely van, a fonyódi kutyás strandon füves parttal várják az ebeket, a vízbe pedig rámpákon mehetnek be. Sőt, a SUP-ozást is ki lehet próbálni kutyával. A keszthelyi kutyás strand árnyékos és a közel félhektáros területen agilitypályát és pihenőrészt is kialakítottak. A tihanyi belső tavon szintén ingyenesen fürdőzhetünk kedvenceinkkel közösen. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában