Kincsek

2023.09.09. 14:55

Harmadik Kultúrpiac a mosonmagyaróvári Ipartelepen - képek

III. Ipartelepi Kultúrpiac címmel szervezett programot az Ipartelepi Lakosok Egyesülete a Fekete-iskola Alkotmány utca 8. szám alatti épületében a városrészben élő, vagy ide kötődő, innen elszármazott alkotóművészek részvételével.

Mészely Réka

A kiállítás mellett fellépések színesítették a programot. Fotó: Kerekes István

Iváncsics János mosonmagyaróvári alpolgármester köszöntötte a rendezvény vendégeit, kiemelve, hogy az épített környezeten túl mennyi rejtett kincs található az Ipartelepen.

– 2020-ban szerveztük meg az első kultúrpiacot, melyre az ipartelepi vagy itteni kötődéssel rendelkező művészeket hívtuk meg. Büszkék vagyunk rá, hogy a városrészünkben ennyi amatőr és profi alkotó tevékenykedik. Az első év sikerén felbuzdulva, immár harmadszorra hirdettük meg az interaktív piacot

 – tudtuk meg Segesvári Zsolttól, aki tavaly óta a több mint száz tagot számláló Ipartelepi Lakosok Egyesülete elnöke.

A fellépések mellett kiállítás is nyílt, melyen festményektől a grafikákon keresztül a horgolt vagy rongybabáig lehetett különlegességeket látni. Az eseményen Jávor Miklós önkormányzati képviselő Elimás utazásai című könyvét is bemutatták. Az egyesület a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél elnyert pályázat támogatásával valósította meg a rendezvényt.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában