Falunap Püskin egyedi tárlattal

2023.06.11. 12:06

Különleges gyűjtőszenvedélye van a jánossomorjai asszonynak - több mint 11 ezer golyóstollat gyűjtött - videó, fotók

Göblyös Lászlóné évtizedek óta gyűjti a golyóstollakat: most egy jelentős részüket elhozta szülőfalujába, Püskire, hogy a falunap keretében bemutassa. Ott egyébként Gonda Jánosné gyűjtésében kendőkből is nyílt tárlat.

Mészely Réka

A tárlatok várhatóan egy hétig látogathatóak a püski faluházban. Fotó: Kerekes István

Két kiállítás is színesítette szombaton a püski falunapot. Az egyik a faluház vezetője, Gonda Jánosné nevéhez kötődik, aki 2004 óta gyűjti a kendőket.

– Évente többször is szervezünk ingyenes ruhaosztást, és ilyenkor megörzök mindig néhány darabot, köztük kendőket is, soha nem lehet tudni, milyen beöltözéshez fog az kelleni. Így kezdtem el a kendők gyűjtését is, melyből már több tucatnyi is összejött. Azokból állítottunk ki ötven darabot a faluházban – számolt be Gonda Jánosné Marika.

 

A szomszédos teremben is érdekes látvány tárul a látogató elé: golyóstollak a függönyön, vitrinekben az asztalokon, céges feliratúak, mesefigurásak, akár színek szerint válogatva.

– 1990-ben óta gyűjtöm a golyóstollakat, akkor lettem ugyanis postás. Itt-ott kaptam egy-egy írószert, aztán egyre több lett, mára számuk elérheti a 11.700-at. Amerikából, Egyiptomból is érkeztek darabok, volt, aki ismeretlenül küldött több százat postán. Most 7265-öt állítottunk ki – mesélte Mária néni, aki éppen egy éve Jánossomorján mutatta meg először féltett kincseit.

„Amíg dobog a szívem, gyűjteni fogom a golyóstollakat” – fűzte hozzá a nyugdíjas asszony, megjegyezve, hogy továbbra is szívesen fogad felajánlásokat.

A tárlatok várhatóan egy hétig látogathatóak a püski faluházban.

A falunap keretében hat csapat, hét étellel versengett. Szüts Róbert kemencében sült tarjája ízlett a legjobban a zsűrinek, megelőzve a dobogós helyeken a Püski Nyugdíjas Klub színeiben induló Sándorfi Istvánné körömpörköltjét és a Civilek Püskiért 2020 Egyesület kemencében sült csirkecombját.

A nap folyamán gyermekeket, felnőtteket egyaránt szórakoztató programokkal várták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában