Sok milliárdról van szó

2024.09.04. 11:33

Rengeteget spórolt a háztartásoknak az árfigyelő

Visszafogta az élelmiszerek drágulásának ütemét, lassította az inflációt és jelentős összeget hagyott a vásárlók zsebében az árfigyelő rendszer.

MW

Érdemben mérsékelte egyes élelmiszerek árának növekedését az árfigyelő rendszer

Forrás: Shutterstock

Fotó: Prostock-studio

A  2022-es év időjárási viszontagságai miatti kedvezőtlen termés, az orosz–ukrán háború kitörése nyomán bevezetett uniós szankciók eredményeképp elszabaduló energiaárak, a forint gyengülése, valamint a profit húzta infláció következtében az élelmiszerárak is korábban nem tapasztalt, gyors ütemben nőttek, 2022 végén az élelmiszer-infláció 45 százalék közelében tetőzött – idézi a Makronóm Intézet frissen közölt elemzését a Magyar Nemzet.

Az élelmiszerár-emelkedést ugyanakkor azóta sikerült letörni, az idei év első hét hónapjában az élelmiszer-infláció már nem érte el a 2 százalékot.

Így pedig az élelmiszerek ellensúlyozni tudták a sok esetben a visszatekintő, inflációkövető árazás nyomán gyorsabb szolgáltatásinflációt. Az élelmiszer-infláció lassulásában több tényező is szerepet játszott: az erősebb és stabilabb forintárfolyam, az energiaárak normalizálódása, a kedvezőbb mezőgazdasági termés, illetve az olyan kormányzati intézkedések is, mint az árfigyelő rendszer – derül ki az elemzésből.

A rendszert 2023. július elsején vezette be a Gazdasági Versenyhivatal és a kormány azzal a céllal, hogy az élelmiszerárak összehasonlíthatóságán keresztül élénkítse a kiskereskedelmi láncok közti versenyt, így mérsékelve az árakat és segítve a fogyasztókat. A Makronóm Intézet a Gazdasági Versenyhivatallal együttműködésben megvizsgálta, hogy az árfigyelő rendszer működése milyen hatást gyakorolt közvetlenül az élelmiszerárakra és a teljes inflációra.

21 vizsgált élelmiszertípusból 14 esetében kimutatható, hogy az árfigyelő hozzájárult az átlagárak mérséklődéséhez az ársapkák 2023. augusztusi kivezetését is figyelembe véve. Az árfigyelő rendszer bevezetése előtti időszakot (2023. június) bázisul véve 2024 februárjára az élelmiszerárak 1,35 százalékkal mérséklődtek, míg az árfigyelő nélkül ez mindössze 0,24 százalékra becsülhető, így a teljes hatás 1,11 százalékpontra tehető. Az elemzésbe bevont termékcsoportok közül az ESL zsírszegény tej, a tojás, a vaj, a friss gyümölcsök, valamint a kenyér esetén volt a legjelentősebb hatása az árfigyelő rendszernek. A teljes magyar gazdaság árdinamikáját tekintve, a fogyasztói kosáron belüli súlyokkal korrigálva az eredményeket, az élelmiszerárakon keresztül összesen 0,20 százalékpontos inflációcsökkenés tulajdonítható az árfigyelő rendszernek – mutat rá az intézet, amelynek számításai szerint a 2023 decembere és 2024 februárja közötti időszakban átlagosan 1,45 százalékponttal volt alacsonyabb az élelmiszer-infláció az árfigyelő bevezetése nyomán.

A rendszer segítségével így a három hónap alatt 19,4 milliárd forint maradt a háztartásoknál, ennyivel kellett volna többet fizetniük ugyanazon megvásárolt élelmiszer-mennyiségért. 

Ez egy háztartásra vetítve mintegy 4800 forint megtakarítást jelent.

A Makronóm elemzése arra is kitér, hogy véleményük szerint szükség van az online árfigyelő rendszer fenntartására és további bővítésére, hiszen számos alapvető élelmiszer, például a kristálycukor, a sertéshúsok, a zsíros ESL- és UHT-tejek, valamint a friss zöldségek esetén a kötelező akciózás és a beszerzési áron való értékesítés kivezetésével ismét jelentős áremelkedés volt megfigyelhető.

A teljes cikk ITT olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában