Fogyasztóvédelem

2024.08.28. 10:25

Ellenőrzik a tisztességtelen áremeléseket alkalmazó kiskereskedelmi láncokat

A családok védelme érdekében bevezetett kormányzati intézkedések, mint az élelmiszerárstopok, a kötelező akciózás, illetve az online árfigyelő rendszer eredményesnek bizonyultak a szankciós infláció letörésében. Ugyanakkor a kötelező akciózás kivezetését követően a kereskedelmi láncok egyidejű és jelentős mértékű áremeléseket hajtottak végre alapvető termékek esetében, amely ellen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) határozott intézkedéseket tesz, és kezdeményezi a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyjogi vizsgálatát – jelentette be szerdai közleményében az NGM.

MW

A kötelező akciózás kivezetését követően a kereskedelmi láncok egyidejű és jelentős mértékű áremeléseket hajtottak végre alapvető termékek esetében

Forrás: Shutterstock

Fotó: Nicoleta Ionescu

A közleményben felidézték: a kötelező akciózás rendszerét a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatára a kormány 2023. június 1-jétől vezette be. A kötelező akciózás az online árfigyelő rendszerrel karöltve jelentősen hozzájárult az infláció letöréséhez és visszaszorításához. A szabályok betartása, így a családok védelme érdekében a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok szigorúan léptek fel: csaknem 3000 üzletet ellenőriztek, és mintegy 650 millió forint összegben szabtak ki bírságot.

A kormány az inflációs folyamatokat, valamint a kapcsolódó intézkedésrendszert folyamatosan felülvizsgálta és júniusban megállapította, hogy a kötelező akciózás elérte célját, ezért július 1-jétől kivezette az intézkedést, ugyanakkor a kiskereskedelmi üzletek közötti verseny fenntartása érdekében továbbra is működteti az online árfigyelő rendszert – emlékeztetett az NGM.

Az online árfigyelő rendszerben napi szinten frissülő áradatok alapján azonban egyértelművé vált, hogy a kötelező akciózás kivezetését követően többek között a finomliszt, a 2,8 százalékos UHT-tej és a cukor fogyasztói ára tekintetében a legnagyobb kiskereskedelmi láncok egyidejű és jelentős áremelést hajtottak végre. A gyártói márkás finomliszt árát átlagosan majdnem 80 százalékkal emelték a legnagyobb kiskereskedelmi láncok, de egyes üzleteknél valamely lisztek esetében több mint 100 százalékos áremelés is volt.

Az ugyancsak gyártói márkás tej árát átlagosan mintegy 45 százalékkal növelték, míg a gyártói márkás kristálycukrot átlagosan több mint 25 százalékkal drágították. Továbbá a saját márkás termékek árait is – bár kisebb mértékben – ugyancsak jelentősen, mindhárom terméktípus esetében átlagosan 30 százalékkal emelték – sorolta a minisztérium.

Az NGM fogyasztóvédelmi szempontból megvizsgálta a helyzetet, majd megállapította, hogy 

az érintett kiskereskedelmi láncok magatartása aggályos, az áremelések túlzók, ezért szükséges a kiskereskedelmi láncok egyidejű és jelentős áremelésének versenyjogi vizsgálata.

Hangoztatták: a Nemzetgazdasági Minisztérium elkötelezett a magyar családok védelme érdekében, így az adatok alapján kezdeményezi a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatának megkezdését, illetve azt is, hogy a minisztériumhoz tartozó fogyasztóvédelem, illetve a Gazdasági Versenyhivatal közösen lépjen fel a tisztességtelen vállalkozásokkal szemben.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában