XXL-es táskával jártuk a várost - Két körre ételfutárnak álltunk Győrben

A koronavírus első hullámával azonos időben tűntek fel a kerékpáron, robogóval és kocsival közlekedő ételfutárok Győrben és Sopronban. Már városi legendák keringenek arról, hogy mennyi pénzt lehet keresni a modern idők új melójával. Írásunkban erre a kérdésre is fókuszálunk, ám ami ennél sokkal fontosabb: minden egyes fillérért nap mint nap kőkeményen megdolgoznak a futárok. Ahogy egyre jobban fertőzött a koronavírus, úgy rendeltek az emberek mind többet éttermekből, büfékből.

Sokan pedig elvesztették az állásukat, nem jöttek ki a csökkentett bérükből – így futárnak álltak. Az egyetemisták közül is rengetegen csak úgy voltak képesek finanszírozni tanulmányaikat, hogy felcsaptak futárnak.

Írásunkban az úti kalauzunk egy győri fiatalember, Szabó Máté lesz, aki mérnöknek tanul a Széchenyi-egyetemen, s bő egy éve szállít ételeket a folyók városában. „Szeretek bringázni, de arra az elején rá kellett jönnöm, hogy kerékpárral ez kemény dió lenne. Szerdától vasárnapig 9-10 órákat kellene tekerni úgy, hogy akár napi 70-75 km-t is a lábamba teszek. Minden tiszteletem azoké a futároké, akik így keresik a kenyerüket. Diákmelósként több helyen próbára tettem magam korábban, az Audiban sor mellett és a konyhán is dolgoztam. Most futárként tudok egyről a kettőre lépni az életben. Úgy számolom, hogy néhány éven belül elérhetem azt, amit kitűztem célként magam elé. Legfőképpen saját lakást akarok venni hitel nélkül” – kezdte Máté.

A győri hallgató hétvégén délelőtt 9 és 10 óra között kezd, s többnyire este fél 11-ig van ételfutárként a „pályán”. „Nettóban 10-11 órát szoktam nyomni hétvégén. Legyen bármekkora pörgés, ennem, kis szünetet tartanom kell. Az átlagos hetem úgy néz ki, hogy hétfőn és kedden nem vagy alig szállítok, aztán szerdától egyre több munkát vállalok. Az egyetemi órákból nem engedek, az előadásokra mindig bejárok” – mondta Máté, aki a Wolttal áll kapcsolatban és klasszikus futárautóval, kevés üzemanyagot fogyasztó Opellel járja a kisalföldi megyeszékhelyet.

A közelmúltban két körre is Mátéval tartottunk. Az első közös bevetésünk pont azon a szerdai napon volt, amikor az autósok megrohamozták a benzinkutakat szerte az országban. Így közel fél órát malmoztunk a Szent István úton az egyik töltőállomáson, mire sorra kerültünk, ám az első rendelésre nem kellett sokat várni. A sétálóutca végén működő kebaboshoz indultunk valaki vacsorájáért, majd a Kazinczy utcai reform-élelmiszerboltból is „kapás” érkezett. Adyvárosba vittük a török tálat, Szabadhegyre a reformételt.

„Többnyire Adyváros és a Belváros között szállítok. Szerintem a jelenlegi benzinár mellett is érdemes folyamatosan mozgásban lenni, de erről a taktikáról megoszlik az autós futárok véleménye” – említett újabb kulisszatitkot Máté, miközben már a pláza felé tartottunk. Itt előbb pizzát vettünk fel, majd fagyit a Mekiből – kinek jut eszébe a fagyit így rendelni? –, végezetül visszaszaladtunk még egy pizzáért a bevásárlóközpontba. Nem egész negyedóra alatt mindenkihez eljuttattuk az ételeket.

Kedves emberekkel fújt össze bennünket a szél, ám Máté figyelmeztet: „nem sokan, de akadnak kemény arcok is. Határozottnak és gyorsnak kell lenni minden körülmények között”. Másfél órát „dolgoztunk” közösen, Máté keresete 4500 forintig emelkedett. A szóban forgó összeg folyamatosan frissül a telefonján minden sikeres szállítás után. Mennyi az eddigi csúcsod? – vetettük fel. „Hétvégén egy nap alatt jártam már 45 ezer forint közelében. Azt ne kérdezd, hogy ezért mennyi ételt vittem ki. Irgalmatlanul sokat”.

A második közös munkanapunk jóval csendesebb. Hétfő van, ilyenkor az emberek többsége a „morzsapartit tart” a hétvégi maradékokból. Hamburger, kebab, két A-menü, kis édes (pár fánk) azért jut erre a napra is. Több mint egy óra alatt viszonylag nagy távokat tettünk meg – Vízivárosból Szabadhegyen át vezetett az utunk Marcal II-re –, Máté nem aggódott, kap benzinkompenzációt a plusz kilométerekért. „Életem végéig nem szeretnék futár maradni. Ez a munka ugródeszkának kiváló”.