Vízimentők

2024.08.19. 20:05

Már kilenc mentőmellényállvány segíti a Balatonban fürdőző gyerekeket

Balatonlellén felállította legújabb mentőmellényállványát a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ), ezzel már kilenc ilyen egység segíti a Balatonban fürdőző gyerekeket - tájékoztatta a szakszolgálat az MTI-t hétfőn.

MW

Gyerekek sárkányhajóznak a Balatonon a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Táborban 2019. június 25-én

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

A VMSZ felhívta a figyelmet arra, hogy a narancssárga színű, mentőmellényt formázó állványon tizenkét darab gyerekméretű mentőmellény található, ezeket a kicsik ingyenesen használhatják addig, amíg a strandon tartózkodnak. 

Emlékeztettek: 

az első állványokat két éve avatták fel, a közösségi mentőmellény-szolgáltatásról pedig folyamatosan pozitív visszajelzések érkeznek.   

  Az ingyenesen használható szolgáltatásnak köszönhetően a szülök biztonságban tudhatják gyermekeiket - idézi a közlemény Bagyó Sándort, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnökét, aki közölte azt is, hogy a balatonlellei az első olyan állvány, amit nem egy szervezet finanszírozott, hanem többen adták össze a költségét. 

A szakszolgálat tájékoztatása szerint az állványokon galléros mentőmellényeket helyeznek el, amik kint tartják viselőjének fejét a vízből. Ezeket úgy alakították ki, hogy ha valaki arccal lefelé esik a vízbe, akkor automatikusan a hátára fordítja viselőjét.     

Mentőmellényállvány a balatonlellei három helyszínen túl Siófokon, Balatonalmádiban, Balatonkenesén, Alsóörsön, Keszthelyen és Gyenesdiáson működik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában