Hídpénz

2024.07.03. 18:36

Folytatódnak a tanúkihallgatások Vig Mór költségvetési csalási ügyében

Nem pihennek a nyomozók a Lánchíd-botránnyal kapcsolatban.

MW

Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, Karácsony Gergely fõpolgármester és Tüttõ Kata fõpolgármester-helyettes a Lánchíd megújult, elsõ kõoroszlánjának visszahelyezésén

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Vig Mór Sunstrike Kft. nevű cégével korábban szerződéses viszonyban levő tanúkat hallgatott és hallgat meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Lánchíd felújításával kapcsolatos költségvetési csalási ügyben – tudta meg a Magyar Nemzet. 

A lap úgy értesült: 

a nyomozók a tanúkat részletesen kikérdezik a Sunstrike-kal fenntartott üzleti kapcsolatukról. 

A Magyar Nemzet kérdésére a NAV nem erősítette meg, de nem is cáfolta a tanúkihallgatásokra vonatkozó információkat.

Vig Mór botrányos ügyéről először 2023 novemberében értesülhetett a közvélemény, amikor a NAV nyomozói őrizetbe vették az ügyvédet, 

aki nem más, mint az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére.

 A NAV Bűnügyi Főigazgatósága több száz milliós számlagyár működtetésének gyanújával házkutatást is tartott a bukott jogásznál, valamint további 32 budapesti helyszínen is megjelentek a nyomozók.

 Ennek eredményeként dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint rengeteg készpénzt foglaltak le. Ugyanennek az eljárásnak a keretében házkutatást tartottak a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-nél is.

A teljes cikket ITT olvashatják el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában