Légióscsere

3 órája

Egy játékost elküldött, egyet igazolt a Sopron KC

A francia másodosztályból igazolt amerikai játékost a Sopron KC.

Kisalföld.hu

A Sopron KC a hétvégén kezdeményezte svájci játékosa, Selim Fofana szerződésének felbontását, és már meg is találta, kivel pótolja. Az első néhány forduló tapasztalatai alapján a hátvédposztra a szakvezetés úgy látta: más karakterű, más erényekkel rendelkező játékosra van szükség, mint a svájci válogatott kosaras. Ezek után kezdeményezte a klubvezetés Fofana szerződésének felbontását, megköszönve amit a csapatért tett.

Utódja a 26 éves, 188 centi magas amerikai K. J. Jackson, aki már fél évtizedes európai tapasztalattal rendelkezik. Játszott két szezont a román, majd egyet a finn élvonalban, utána két szezont a francia másodosztályban "húzott le".

Érdekesség, hogy a 2022/23-as évadban remek hátvéd párost alkottak az Aux Maurienne gárdájában az előző szezonban a soproniaka erősítő David Nicholsszal. Jackson akkor 19,5 pontot és 5,3 gólpasszt átlagolt. Az előző évadban a soproniak új szerezménye 14,6 pontos és 5,2 gólpasszos átlaggal segítette csapatát.

Jackson már meg is érkezett Sopronba, és hétfőtől edzésbe is áll a csapatnál.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában