Labdarúgás

2 órája

Jansen: az ETO sokat javult a bajnoki rajt óta

Kisalföld.hu

Forrás: fradi.hu

Nagyjából 8000 néző, felfokozott várakozás és remélhetően remek hangulat fogadja majd a csapatokat Győrött az OTP Bank Liga hétvégi zárómérkőzésén. Az ETO a Ferenvárost látja vendégül.

- A jelenlegi terhelésre a nyári felkészülés kezdete óta készültünk, emiatt a csütörtök-vasárnap ritmus teljesen normális. A Győr ellen is mindenki készen áll majd arra, hogy a legjobbját hozza, hiszen tudjuk, hogy kemény összecsapás vár ránk. A válogatott szünet óta eredményesek vagyunk, ezt a formát szeretnénk megőrizni. Ami az ETO-t illeti, tudjuk, hogy sokat javultak a szezonrajt óta, de nekünk nem ezzel, hanem saját magunkkal kell foglalkozni. Mi vagyunk a Ferencváros, hazai pályán és idegenben is nehéz mérkőzéseket kell vívnunk, mert mindenki minket akar megverni. Ez persze mindig is így volt, de ez csak még jobban motivál minket, készen állunk a következő megmérettetésre – mondta Pascal Jansen a Fradi honlapján.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában