Labdarúgás

2024.07.05. 08:04

Héderváron teljesült a cél

Kisalföld.hu

A megyei másodosztály Északi csoportjában a Hédervár csapata végzett az élen, 109 gólt rúgtak a mindössze 34 kapott góljuk mellett. A gólkirályi címet is hédervári, Fekete Máté szerezte meg 33 találattal, mögötte az ötödik helyen klubtársa, Jász Dominik 19 gólt ért el, így a csapat góljainak mintegy felét ők ketten szerezték.Az elmúlt bajnokságot Kiss Sándor, az egyesület elnöke értékelte. 
– Tekintettel arra, hogy az előző bajnokság végén mindössze egy ponttal, de lecsúsztunk a dobogó tetejéről, a játékosok a vezetőkkel együtt úgy határoztak, hogy ismét a bajnoki cím megszerzését tűzik ki célul – kezdte értékelését az elnök. – Ez már a félidőben teljesült, de tudtuk, hogy a másik fele még hátravan, és sokkal nehezebb lesz. Gyurmánczi Attila edző folytatta az előző évek munkáját, közösen próbáltuk meg a távozott játékosok pótlását megoldani és az új játékosokat beépíteni. Sallai Bence jó féléves távollét után tért vissza a csapathoz, aki egyben az utánpótláscsapatok munkáját is koordinálja. Számunkra nagyon fontos kérdés volt a szurkolók kiszolgálása, hiszen tíz kilométeres körzetben négy megyei másodosztályú ellenfelünk van, így a szomszédvári rangadók mindig nagyobb közönségvonzó rendezvényt jelentettek. Ezért is döntöttünk úgy, hogy nem vállaljuk a megyei első osztályú szereplést. 
A hédervári foci erősségére jellemző, hogy az elmúlt tíz évben 3 arany- mellett 1–1 ezüst- és bronzérem volt a jutalmuk úgy, hogy hatodik helynél gyengébben nem szerepeltek, miközben két évet az első osztályban is eltöltöttek. Az elnök munkáját segítették Danyi Péter titkár és Nérai László elnökségi tag, akik úgy döntöttek, hogy a mostani vezetőségválasztásra már nem jelöltetik magukat, így Brunner Károly elnökkel az élen új elnökség vette át az egyesület irányítását. 
Gyurmánczi Attila két éve kezdte edzői tevékenységét Héderváron, az első évben ezüst-, legutóbb pedig arany­éremmel zárták a bajnokságot. 
– Úgy érzem, hogy a harminc­éves edzői tapasztalataimat is felhasználva sikeres időszakot zártunk Héderváron – mondta az eredményesen dolgozó edző. – Nehezebben kezdtünk, végül sikerült kiteljesednie a csapatnak. Szerettem volna az amatőr közegbe egy kis profizmust is belecsempészni, ami oda vezetett, hogy az elmúlt években a heti két edzésen a csapat zöme szinte mindig megjelent, lehetett gyakoroltatni az elképzeléseket, amelyeket aztán a mérkőzéseken viszontláttam. Természetesen szívesen megmérettettem volna a csapatot a magasabb osztályban is, de ha az egyesület másképp dönt, akkor átadom a helyem. A magam részéről elköszöntem a csapattól, úgy gondoltam, hogy egy új edző új szellemet tud hozni, jobb motivációval tud előállni, esetleg új játékosok is csatlakozhatnak az együtteshez. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában