Labdarúgás

2024.07.26. 08:05

Gyirmóti cél: a legjobb hat között akarnak végezni

Bajnoki rajt előtti sajtótájékoztatót és szurkolói ankétot tartott a Gyirmót FC Győr.

Papp Győző

Gyirmóton jelentős átalakuláson ment át a játékoskeret, a legjobb hat közé jutás a cél. Fotó: Molcsányi Máté

A hétvégén megkezdődik a pontvadászat a Merkantil Bank Liga, NB II-ben is, amelyben ezúttal csak egy vármegyebeli csapatunk, a Gyirmót FC Győr érdekelt. A kék-sárgák csüörtökön sajtótájékoztató és szurkolói ankét keretében mutatták be új játékosaikat, valamint Tamási Zsolt vezetőedző beszélt az elmúlt időszakban elvégzett munkáról és a jövőbeni tervekről. 
„Végig hazai környezetben, zavartalan körülmények között dolgoztunk. A sérülések szerencsére elkerültek bennünket – kezdte Tamási Zsolt. – Öt előkészületi mérkőzést játszottunk, ebből három nemzetközi volt. Ezeken láttam biztató jeleket a jövőre nézve.” 
A játékoskeretben jelentős változások történtek a nyáron. 
„Nyolc futballista távozott tőlünk és ugyancsak nyolc új igazolás történt. Ide számítottam Jevhenyij Kicsunt is, akinél érvényesítettük az opciós jogunkat a Puskás Akadé­miánál.” 
Távozott: Jova Bálint (Mezőkövesd), Kovács Milán (Nyíregyháza), Medgyes Zoltán (Bp. Honvéd), Polgár Kristóf (Kazincbarcika), Soltész Dominik (Kisvárda), Szatmári István (Békéscsaba), Szőke Gergő (MTK), Takács Ronald (?). 
Érkezett: Horváth Rajmund (Szombathelyi Haladás), Hudák Martin (Pécsi MFC), Katona Máté (Soroksár), Kiss Norbert (Tiszakécske), Mik­nyócz­ki Ádám (Pécsi MFC), Olekszandr Piscsur (ukrán, Puskás Akadémia II), Ugrai Roland (Mezőkövesd). 
A Gyirmót II csapatából többen is felkerültek az NB II-es kerethez. 
„Az elmúlt idényben egyre több fiatalnak tudtunk játéklehetőséget adni, és ezt szeretnénk folytatni a jövőben is – említette Tamási Zsolt. – Örömteli számunkra, hogy ez a folyamat nem szakad meg, az utánpótlásunkban vannak ígéretes korosztályok, amelyekből idővel többen kerülhetnek fel a nagycsapathoz.” 
A sok játékosmozgás nyilván nyomot hagy majd a Gyirmót játékán is. 
„Érkeztek hozzánk új karakterek, velük védekezésben és a labdás játékban is tudunk a korábbiaktól kicsit eltérőt, mást hozni. Remélem, hamar összecsiszolódik a pályán a társaság, és ez jó eredményekben is megmutatkozik. A tizenhat csapatos NB II mezőnye nagyon kiegyensúlyozott lesz. Az elmúlt két évben a hatodik helyen végzett a Gyirmót, ennél lejjebb ezúttal sem akarjuk adni, a legjobb hatban szeretnénk végezni a bajnokság végén” – mondta a célokról Tamási Zsolt vezetőedző. 
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában