2024.07.04. 10:16
Crvendakic második otthona Sopron
Aleksandra Crvendakic nagyon fiatalon került a Sopron Baskethez, mellyel együtt, közösen fejlődött. A játékos a közelmúltban jelentette be, hogy sérülései miatt abbahagyja a játékot, pedig még csak 28 éves.
A játékossal a wbasket.hu készített interjút, melyben beszélgettek Sopronról, az érmekről és természetesen a visszavonulásról is.
– A karrieremet a szülővárosomban, Loznicában kezdtem, majd ezt követően mentem Belgárdba, ami már egy óriási lépés volt, hiszen ez készített fel engem arra, hogy külföldön folytassam a pályafutásom. Később azonban döntenem kellett, hogy Amerikába menjek-e egyetemre vagy pedig inkább profi sportoló legyek egyből. Szerencsére sok olyan csapattársam volt, akik inkább az élvonalbeli játékot választották, így ők tudtak tanácsot adni nekem. Jeca, Dragana és Sara (Jelena Brooks, Dragana Sztankovics és Sara Krnjic – a szer.) is Sopronban volt, így tudtam, hogy ez egy olyan hely, ahol a fiatal játékosok fejlődhetnek. Amikor leszerződtem Sopronnal, akkor biztos voltam benne, hogy számomra ez a megfelelő hely. Nagyon jól éreztem magam Sopronban, úgy éreztem, oda tartozom. Már az első pillanattól kezdve tudtam, hogy támogatnak és azt szeretnék, hogy én itt nőjek fel.
Nem véletlen hívom Sopront a második otthonomnak. Miközben én tényleg felnőttem, addig maga a klub is fejlődött, Európa-kupával kezdtünk, majd jött az Euroliga és később zsinórban kétszer a Final Four. Sopron volt az a hely, ahol tényleg otthon éreztem magam, de közben fent voltunk az Euroliga térképén. Ez nagyon fontos volt nekem.
Nagyon jó emberekkel találkoztam Sopronban, az egyik legjobb barátomat is itt találtam meg, aki az esküvői tanúm lesz. Török Zoltán ügyvezető nagyon sokat segített nekem a karrierem során, amiért nagyon hálás vagyok. Ezek az emberek éreztették velem, hogy otthon vagyok. Még akkor is bátorítottak és támogattak, amikor eldöntöttem, hogy visszavonulok. A legjobb helyen voltam.
A játékos mégis váltott, amit így indokolt: – Szerettem volna valami mást látni, szerettem volna más országokat és bajnokságokat felfedezni, megtapasztalni. Azt éreztem, hogy el kell mennem ahhoz, hogy újra vissza akarjak majd jönni Sopronba. Mindig is tudtam, hogy egyszer vissza fogok jönni. Három évet töltöttem távol Soprontól. Az utolsó szezon Mersinben nagyon jó volt, mert újra Euroliga Final Fourt játszottunk. Hihetetlen jól pillanat volt, azonban ezzel egy időben elkezdtem érezni a térdemet. Szerettem volna visszajönni oda, ahol mindenki megért és támogat. Nem sok olyan klub van, amelyik foglalkozik a játékosok problémáival. Nekem arra a szeretetre és támogatásra volt szükségem, amit Sopronban kaptam. Nagyon boldog voltam, hogy vissza tudtam jönni és az emberek örültek annak, hogy itt vagyok. Olyan érzés volt, mintha el sem mentem volna.
Aleks – ahogyan mindenki hívja – nagyon sok érmet nyert a karrierje során: van bronza a 2016-os olimpiáról és a 2019-es Európa-bajnokságról, és van egy aranyérme a 2021-es Eb-ről, nem beszélve az utánpótlás évekről. Az Euroliga-arany azonban hiányzik a kollekciójából.
– Gondolkoztam azon, mi lett volna ha, de másik oldalról hálásnak és elégedettnek kell lennem azzal, ami van. Amikor abbahagytam a játékot, akkor nem azt néztem, mi az, ami nekem nincs, hanem arra fókuszáltam, hogy mit értem el. Boldog voltam, hogy megadatott ennyi év az Euroligában és hogy háromszor is ott lehettem az EL legjobb négy csapata között. Persze hiányzik az a bajnoki cím, de az én karrierem ez volt, és nem igazán panaszkodhatok, hiszen sok más játékosnak lehetősége sincs eljutni arra a szintre, ahol én voltam.
Crvendakic a visszavonuláshoz vezető folyamatról és a jövőről is beszélt.
– Nagyon szeretem a kosárlabdát, emiatt nagyon sok mindenen mentem keresztül a sérülésem alatt. Most értem el arra a pontra, hogy már az egészségemet kellett előtérbe helyeznem. Boldog vagyok a döntésemmel, mert tudom, hogy saját magam és a jövőm miatt jól választottam. Hálás vagyok, hogy a kosárlabda ennyi lehetőséget adott. Semmit sem bánok, most már csak boldognak kell lennem. Ez nem arról szól, hogy én most torkig vagyok a kosárlabdával, csak a testem nem enged tovább játszani. Jelenleg az elmém követi a testemet. Szerintem örökké kosárlabdázni fogok, de már értem a testemet, hallgattam rá, hogy mi a legjobb nekem.
Ha kosárlabdázok, akkor a lehető legjobb formámat szeretném nyújtani. Amikor edzésen vagyok, akkor is száz százalékon pörgök, a mérkőzéseken addig megyek, amíg nem nyerek. Nekem nem opció az, hogy alacsonyabb bajnokságban játsszak és ne legyek önmagam legjobb verziója.
Most nyáron egyébként megházasodom, és szeretnék kis időt tölteni a családommal és a barátaimmal. Szeretném, hogy a testem is regenerálódjon. Egyelőre ezek a terveim, és később majd meglátjuk, hogyan alakul a jövő. Nem nagyon látom magamat edzőként, mert nagyon sok stresszel jár, így jelenleg nem gondolkozok semmi ilyenen.