Labdarúgás

2023.07.10. 15:16

Adamcsek Mátétól gólokat várnak Gyirmóton

Kisalföld.hu

A Gyirmót FC Győr tegnap kettő plusz egy éves szerződést kötött Adamcsek Mátéval . közölte a klub honlapja.

Az 1997-es, budapesti születésű futballista a fővárosban ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. A rendszeres játéklehetőség mellett igencsak szép számban termelte a gólokat nevelőegyesületeiben, a Goldball, a Budapest Honvéd, a Vasas és az Airnergy színeiben, amire aztán a Ferencvárosnál is felfigyeltek.

A csatár a zöld-fehérek utánpótlását kinőve az NB III-as gárda meghatározó játékosa lett. Első szezonját 5 góllal zárta a Nyugati-csoportban, majd a következő idényben ennek háromszorosát rúgta be. 2017-től a Paksi FC II. együttesében játszott a harmadosztályban, ahol összesen 7 találatot jegyzett, majd kölcsönben szerepelt az NB II-es Budaörsben is. A támadó a 2019/2020-as őszi idény során a Monorral remekelt, 17 bajnokin 7 gólt szerzett,  míg a Magyar Kupában 3-szor volt eredményes. 

Ezt követően igazolt az NB II-es PMFC együtteséhez, ahol 69 bajnoki mérkőzésen 19 gólt szerzett. Legutóbb a Nyíregyháza csapatát erősítette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában