Varga Zsófiától egyszer már elköszönt az UNI Győr, mégis visszatért a csapatba

– Hosszú volt az útja mai, kiegészítő győri szerepköréig?

– Ajkai születésű vagyok, diákolimpián figyelt fel rám a jó nevű nagykanizsai utánpótlás-nevelő műhelytől Gábor Erzsébet. Fiatalon vállaltam a költözést, a kisebbik zalai városban végeztem a főiskola turizmus–vendéglátó szakán. Először Zalaegerszegen játszottam az élvonalban Bencze Tamás edzőnél, húszévesen leigazolt az MKB Euroleasing Sopron, az Euroligában is kipróbálhattam magamat, emellett a bajnoki címet és a hazai kupát is elhódítottuk. Két évig Székely Norbert igyekezett csiszolni a tudásomat, de utána egy újabb, hosszabb egerszegi időszak következett pályafutásomban.

– Ezek szerint Győr a harmadik város, ahol az NB I-ben pattogtatja a labdát?

– Mindenképpen váltani akartam 2015-ben Zalaegerszegről, de jó ideig úgy tűnt, bizonytalan a folytatás. Ebben a nem könnyű helyzetben kaptam lehetőséget egy győri beszélgetésre a még Zalaegerszegről ismerős Völgyi Péterrel, az akkori CMB Cargo- UNI Győr edzőjével, és ennek eredményeként hamarosan a klub szerződött kosarasának mondhattam magam. Az első évben ezüstérmet nyertünk, és a továbbiakban sem volt különösebb panasz az eredményességre, dobogós vagy dobogóközeli helyeket birtokoltunk a bajnokságban és a kupában. Talán nem túlzás, hogy a csapat egyik meghatározó játékosa voltam hármas és négyes posztokon, azaz valamit hozzátehettem a csapat teljesítményéhez.

– Minden sportoló álma a válogatottság, Varga Zsófia számos alkalommal képviselhette Magyarországot…

– Feltehetően nem véletlen, hogy Székely Norbert első kapitányi idejében kaptam meghívást a keretbe, de később Stefan Szviteknél is alkalmam volt a legjobbak között szerepelni. Összesen hetvenöt alkalommal viselhettem a címeres mezt, válogatottságom koronája a 2019-es belgrádi Európa-bajnokságon elért hetedik hely volt. Ezt követően úgy éreztem, hogy harmincévesen már jobb, ha átadom a helyemet a fiataloknak.

– A fiatalítás következtében foglalkozott a végleges visszavonulás gondolatával is. Végül mi volt az oka a maradásának?

– Győrben is előtérbe került a fiatalítás: leültünk beszélni a vezetőkkel és abban állapodtunk meg, hogy még játszom az NB I/B-s csapatban, és ezzel párhuzamosan edzői feladatokat látok el az U11-es korosztálynál. Mindez nem volt ellenemre, mert öt év alatt nagyon megszerettem Győrt, mindenképpen maradni szerettem volna a városban. Csakhogy Iványi Dalma alig látott munkához, a covid a csapat létszámára is hatással volt, többen egészségi okokból nem játszhattak, így ismét számítottak rám. Örömmel tértem vissza, jó érzéssel vettem tudomásul, hogy szükség van a játékomra. Az első év bronzérme kedvcsinálónak bizonyult, változatlanul igényelte a klub a rendelkezésre állásomat. Mára nyilván változtak a prioritások, változott a játékosállomány összetétele is, én pedig elfogadom a helyzetet, és amíg számítanak rám, igyekszem az eddigieknél kevesebb pályán töltött idő alatt is a tudásom legjavát nyújtani.

– Több mint húsz éve élete a kosárlabda: mit kapott a játéktól?

– Megtanítja a játékost a társáért küzdeni, valamint a csapatért, a közösségért, mivel csapatszellem kialakítása nélkül elképzelhetetlen a siker. Ennyi idő alatt ismeretségek, életre szóló barátságok köttetnek, ezt is a kosárlabdának köszönhetem. Továbbá a világlátást, a sok megismert országot és várost, ahová csak a turizmus–vendéglátós végzettséggel aligha juthattam volna el. Üzenem a ma a küzdelmet nehezebben vállaló, azt hamar feladó fiataloknak, hogy a sportolás, a csapatjáték kitartó művelése későbbi életükre lesz jótékony hatással.