Kedd esti koncertek

2024.09.14. 09:08

Színpadon a jövő sztárjai - Hangversenysorozat a Ligneumban Sopronban

A tavalyi évad sikere után folytatódik a Soproni Egyetem és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem közös hangversenysorozata a Ligneumban. A „Természetesen Zene! Újra!” program lényege, hogy a Zeneakadémia legtehetségesebb növendékei, legsikeresebb kamara formációi, vagyis a jövő sztárjai lépnek a soproni közönség elé egy-egy hangverseny alkalmával.

Kisalföld.hu

A második évad újdonsága, hogy nem szerdánként, hanem kedd estéken zajlanak a koncertek. További újdonság, hogy ebben a bérletben nem csak hagyományos klasszikus zenei műfajokat kínálják a közönségnek: hiszen bemutatkoznak a Zeneakadémia népzenészei, de lesz jazz és elektronikus zene is a sorozatban. Meglepetés műsorszámokkal is szórakoztatják majd a közönséget egyes hangversenyeken.

Az 5 alkalmas hangversenysorozatra bérletek válthatók, a szabadon maradó székeken alkalmi belépőkkel is várják a közönséget. 

Az első alkalommal, október 1-én, kedden 19 órakor „A zene világnapja” alkalmából klasszikus műveket ad elő a Trio Giocoso. November 12-én, ugyancsak 19 órakor a Bére Banda népzenei estje lesz Bourdon zene címmel. Február 28-án Farsangi koncert várja a zenebarátokat a Zeneakadémia tuba kvartettjével. Március 18-án Recycling címmel jazz-standardek és feldolgozások lesznek hallhatók. Április 29-én Messiaen és tanítványainak művei szerepelnek a műsoron. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában