kisalfold.hu podcast

2024.08.13. 07:05

Jubileumi zenés előadás Pannonhalmán - 800 éves Bazilikában elevenedik meg államalapítónk üzenete

Minden eddiginél különlegesebb Intelmek-előadásra készülhet a közönség. Augusztus 20-án immár 20. alkalommal hangzanak el államalapító Szent István királyunk fiához, Imre herceghez írt Intelmei a Pannonhalmi Főapátságban. A jubileumra az elmúlt 19 év színészei és improvizatív zenészei térnek vissza a Szent hegyre, hogy együtt adják elő az évezredes szöveget. Mispál Attilával beszélgettünk podcastműsorunkban az előkészületekről, aki a kezdetek óta rendezi az Intelmeket.

Simon Roberta

-A feltehetően bencés szerzetesek által lejegyzett Intelmek szöveg ezúttal a Szent Márton-bazilikában hangzik el. Ott, ahol maga Szent István és fia is többször megfordult. A templomban, amelynek alapfalai ma is őrzik államalapító királyunk emlékét, és ahol az ő kérésére a bencés szerzetesek mindennap imádkoznak hazánk fennmaradásáért. Azon a helyen, amely középkori felújításának és felszentelésének 800. évfordulóját ünnepli idén a közösség - részletezte Mispál Attila, aki egy kivétellel a kezdetek óta rendezi a zenés előadást.  

Az évek során a Pannonhalmi Főapátság több helyszínén is előadták a művészek az Intelmek szövegét. Fotó: Főapátság

11 színész, 10 zenésszel

A szöveg – ahogy 2019-től minden évben – Nádasdy Ádám kortárs fordításában hangzik majd el, aki kifejezetten a pannonhalmi Intelmek-előadásra készítette el ezt a változatot.

Hallgassa meg!

Míg az elmúlt 19 évben mindig egy színművész tárta a közönség elé a szöveget egy improvizatív zenész kíséretében, addig a jubileumi előadásra a Pannonhalmi Főapátság minden eddigi szereplőt visszahívott. Két év kivételével pedig az összes előadásról érkezik valaki: Seres Zoltán – Grencsó István, szaxofon (2004), Lőrinszky Attila, nagybőgő (2005), Bogdán Zsolt – Horváth Kornél, ütőhangszerek (2006), Trill Zsolt (2007), Mizsei Zoltán, ének, elektronika (2008), Kovács Frigyes (2009), Szabó Dániel, zongora (2010), Tulipán Marci (2011), Újhelyi Kinga (2012), Molnár Piroska – Ágoston Béla, fúvós hangszerek (2013), Szalma Tamás – Kiss Zsolt, orgona (2015), Szamosi Zsófia – Lantos Zoltán, kétnyakú elektromos hegedű (2017), Tóth Szabolcs, szitár (2018), Binder Károly, zongora (2019), David Yengibarian, akkordion (2020), Jávori Ferenc „Fegya”, elektromos zongora (2021), Für Anikó (2023).

Szabadtéren is bemutatták zenészek közreműködésével az előadást. Fotó: Főapátság

Egy-egy szín az Intelmekből

- Nem lehet meghatottság nélkül szemlélni a neveket. Dobog a szívem, ahogy olvasom – teszi hozzá Attila. - Ez egy egyszeri lehetőség, ilyen többet biztosan nem lesz. Nagyon izgalmasnak ígérkezik az este, csupa olyan színész és zenész érkezik, akik egyszer már előadták a teljes Intelmeket. Most inkább csak az a feladatuk, hogy egy-egy színt megvillantsanak az egykori műsorból, vagy a jelenlegi zenei világukból. A színművészek közül tizenegyen tudnak eljönni. Rangidősként Molnár Piroska nyitja az előadást, őt követi az első Intelmek színésze, Seres Zoltán és ők is fejezik majd be, mintegy kettős keretbe foglalva a produkciót. 

A fennmaradó szöveget pedig úgy osztotta be a színészek között a rendező, ahogy az elmúlt években egymást követték.

A zenei szövetet egészen különlegessé teszi, hogy idén 12 zenész működik közre. A zongoristák mellett a legkülönfélébb hangszerek szólalnak meg: a többi között orgonát, szitárt, akkordiont és kétnyakú elektromos hegedűt is hallhat a közönség. Néhányan pedig párosként muzsikálnak majd.

Mispál Attila, rendezővel beszélgettünk a közelgő program kapcsán. Fotó: Molcsányi Máté

Visszatér Tulipán Marci

Az első években mindig a Bazilikában tartották az előadást, majd más helyszíneket is bevontak, így az elmúlt 19 év alatt mondhatni az egész Főapátságot és környezetét bejárták. - Mindegyik évnek volt valamilyen különlegessége, amire szívesen emlékszem, mert mindig az akkori szereplőkkel együtt alakítottuk ki, és teremtettünk lényegében egy teljesen új előadást -  emelte ki a rendező.

Az idei műsor érdekességei között említi, hogy a gyerekként szereplő Tulipán Marci is visszatér. Az egykori kisfiú – akit 2011-ben emelvényre kellett állítani a Boldogasszony-kápolnában, hogy lássa a közönség – azóta elvégezte a Debreceni Református Hittudományi Egyetemet, és ma már lelkészként dolgozik. Mint meséli, Marcival annó felvették videóra a szöveget, azt vetítették az előadáson, és csak az utolsó sorokat mondta el élőben. Ez a felvétel azóta is megvan, és augusztus 20-án ebből is láthatunk majd egy részletet.

11 színész és 10 zenész áll idén a színpadra a 800 éves Bazilikában. Fotó: Főapátság

Az előadáson a 2023-ban elhunyt Dunai Tamásról is megemlékeznek. Ő volt az egyetlen színész, aki megszólalásai mellett hangszeren is játszott, klarinétozott a 2021-es előadáson, és ő az Intelmek első égi résztvevője.

Talán ez a legszilárdabb pontja az életemnek

– mondta Mispál Attila az Intelmekről. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában