Vándorkiállítás

2024.07.21. 12:11

Családtörténeti tárlattal emlékeztek a tragédiákra Csornán

A békéscsabai származású Tevan nyomdász- és könyvkiadó család történetéről nyílt kiállítás Csornán. A vállalkozás a múlt század elején a legjelesebb magyar alkotókkal állt kapcsolatban.

Cs. Kovács Attila

Család- és nyomdatörténeti vándorkiállítás érkezett a csornai Városi Művelődési Központba. A békéscsabai Tevan családot mutatja be a tárlat. A személyes emlékek, fotók, történetek mellett a látogatók XX. századi magyar sorsokat is megismerhetnek. 

Tevan Ildikó úgy érzi, tartozik családjának azzal, hogy életben tartja emléküket és megismerteti történetüket. 
Fotó: Cs. Kovács Attila

A Tevan Alapítvány igyekszik a nyomdász- és könyvkiadó família emlékét életben tartani, és ezen keresztül a múlt század tragédiáira is emlékeztetni. A vándorkiállítás a Holokauszt 80 emlékév keretében valósult meg. Sárvár, Kapuvár és Sopron után érkezett Csornára. 

A bemutatón a város nevében Major András alpolgármester köszöntötte az érdeklődőket és szervezőket. Szalay Balázs helytörténész a holokauszt csornai eseményeit foglalta össze. 
Az antiszemitizmus hullámai már az 1930-as évek elején, közepén elérték a települést, de összességében 1938-ig nem érte komoly atrocitás a zsidó vallású csornaiakat. Egyre gyakoribbak lettek az uszító beszédek, írások, korábban köztiszteletben álló személyek vesztették el közéleti pozícióikat. 1943-ra például a Rábaközi Sport Egylet soraiból is kitették őket. Zárolták üzleteiket, feloszlatták civil szervezeteiket, 1944 májusában pedig a gettó területét is kijelölték Csornán, ahova 900 embert zsúfoltak össze. Vagyonukra, lakásaikra nagyon gyorsan rátették kezüket felelőtlen személyek. A 785 csornai zsidóból 138 élte túl a háborút. 

A Tevan család nevében a Tevan Alapítvány elnöke, Tevan Ildikó ismertette a família és a nyomda történetét. Kiderült, hogy ősei Békéscsabán éltek és ott alapították meg vállalkozásukat. Tevan Adolf 1903-ban vásárolt meg egy nyomdát és papírkereskedést, és ekkor indult útjára a negyvenhat éven át, az államosításig működő Tevan Nyomda és Kiadóvállalat. A cég kiemelkedő szerepet vállalt a magyar könyvkultúra megújításában. A könyvkiadás mellett különféle nyomdatermékekkel és lapkiadással foglalkoztak. 

A Tevan család nyomdájában nagyon fontos volt, hogy minél több híres, jó minőségű irodalmat adjanak ki

– jegyezte meg Tevan Ildikó. 

A céghez kötődik az Olcsó Könyvtár, illetve az Amatőr és a Tevan Könyvtár című sorozat. A kortárs magyar irodalom jeles alkotóinak művei szerepeltek gondozásukban. „Tartozunk a családunknak, a rokonságunknak, hogy beszéljünk róluk, a sorsukról” – tette hozzá Tevan Ildikó. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában