Először ültek össze

2024.10.11. 15:46

Megalakult a győri képviselő-testület, ismertette a polgármester a célkitűzéseit - fotók

Először ült össze az új győri képviselő-testület, amely alakuló ülését tartotta pénteken délután. A polgármester az egész várost meghívta az eseményre, a díszterem már négy órától megtelt a képviselők hozzátartozóival, érdeklődőkkel.

Kisalföld.hu

Fotó: Molcsányi Máté

Fél ötkor pontban megszólalt a Himnusz, amelynek hangjai után Pintér Bence polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd megállapította, hogy jelen van a testület mind a 22 tagja, majd a 4, 6, 7. napirendi pont levételét javasolta.

A polgármester elmondta, hogy az alpolgármestereket is szerette volna megválasztani, de az előző közgyűlés utolsó ülésén a képviselők megváltoztatták az SZMSZ-t, ezért 3 helyett 1 alpolgármester lehetne, amit ő nem tud elfogadni és ezért törvényességi óvást emel. A tárgyalások előrehaladtak a Fidesz-KDNP frakcióval, de nem jártak eredménnyel, így az alpolgármester megválasztását levették a napirendről.

Kósa Roland Tiszta Szívvel a városért frakcióvezetőjeként köszönetet mondott a megválasztásért. Felszólalásában megerősítette, hogy az SZMSZ-t ki kell javítani.

A javasolt napirendet egyhangúlag elfogadták a képviselők.

A helyi választási bizottság elnöke tájékoztatta a jelenlévőket a választás lezajlásáról és eredményéről. Pintér Bence polgármester letette az esküt, majd felvette a polgármesteri láncot, ezt követően a képviselők is letették az esküt majd aláírták az eskü okmányt.

Pintér Bence polgármesteri illetményét havonta 1 300 000 forintban határozták meg a törvény alapján, valamint 38 650 forint idegennyelvi pótlékot kap. Költségtérítését 195 000 forintban állapítottak meg.

Dr. Fekete Dávid bejelentette, hogy 14 fővel megalakult a Fidesz-KDNP frakció, melynek ő a vezetője. Megköszönte mindenkinek, aki elment a választásra, majd gratulált Pintér Bencének és képviselőtársainak. Leszögezte, hogy 15 körzetből 14-ben nyert képviselőjük, a polgármester választáson pedig hajszállal vesztett a jelöltjük.

Dr. Fekete Dávid emlékeztetett arra, hogy frakciójuk 2006 óta biztosítja a közgyűlésben a többséget, és ennek folytatására kértek és kaptak felhatalmazást a választóktól.
Mint mondta, a kampány nem tett jót a győriek lelkének, be kell fejezni a csatározást. Mindenkinek a város fejlődéséért, egy kiszámítható, stabil működésért kell dolgoznia. – Mi a város működtetésében vagyunk érdekeltek. – szögezte le. – Több tárgyaláson vagyunk túl, de még nincs vége. Bár nem értünk egyet az alpolgármester személyében, de a város működőképességéhez mindenképpen szükséges. Érdekes a helyzet: van egy baloldali polgármester, és egy 2/3-os Fidesz-KDNP többség a közgyűlésben– jegyezte meg, majd egy régi polgármestert, Zechmeister Károlyt idézte: mindent a városért! – Rajtunk nem fog múlni! szögezte le a frakcióvezető.

Ezután Kósa Roland jelentette be, hogy megalakult a Tiszta Szívvel frakció 3 fővel, az ő vezetésével.

Pintér Bence polgármester székfoglaló beszédében megköszönte a bizalmat, majd a családjának a támogatást, a győrieknek a magas választási részvételi arányt.
– Célom egyszerű: rendbe rakni a várost és felkészülni a kihívásokra – mondta, majd megállapította:

  • a városnak 10,1 milliárd forint kötelezettsége van
  • 11,5 milliárd a Győr fenntartásában működő szervekre megy
  • 1,2 milliárd forintot visz az állam szolidaritási adóként

Célkitűzéseit is felsorolta:

  • a városi cégek rakják ki a szerződéseiket a honlapra
  • kialakítanak egy nyilvánossági szobát, ahova bárki bemehet jegyzetelni az iratokból
  • a városban drága a lakhatás, ennek fejlesztése fontos
  • az autóipar jelenlegi helyezte nem ad derűre okot, modellváltás kell, hogy ne csak egy lábon álljon a város
  • hangsúlyozta a zöld átállás fontosságát: fenntartható fejlődési modellváltás szükséges
  • a Győri Nemzetei Színház felújítása és a Filharmonikus Zenekar fejlesztése
  • a közbiztonság fenntartása, modern kamerarendszer, extra rendőrségi szolgáltatás
  • a szociális és egészségügyi intézményekben a legmagasabb szintű ellátás jól fizetett szakemberekkel

Pintér Bence leszögezte: a polgármesternek és a közgyűlés tagjainak együtt kell működnie, mert szolgálatra jelentkeztek. Dolgozzunk együtt tiszta szívvel a városért! – fejezte be székfoglalóját.

Az alakuló közgyűlést élőben is közvetítette a város:

Előzetes:

Péntek délutánra hívta össze a győri képviselő testület alakuló ülését Pintér Bence polgármester, aki a hét elején közösségi oldalain 16 órára már meginvitálta a győri polgárokat. A város honlapjára azonban csak szerdán került fel a hivatalos meghívó, amiből kiderült, hogy az esemény fél 5-kor kezdődik. Az előző ciklusban a rendes közgyűléseket a városi televízió élőben közvetítette, így minden győri nyomon követhette az eseményeket, a felszólalásokat. Kérdés, hogy a városháza dísztermébe befér-e a több mint százezer győri. 

A meghívóban szereplő napirendi pontok szerint először a helyi választási bizottság elnöke ad tájékoztatást a választás eredményéről. Mint az már ismert, a június 9-i választáson a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület (TSZV), az LMP és a Momentum jelöltjeként induló Pintér Bence nyerte a polgármester választást. Ünnepélyes eskütétele után a 21 képviselő is esküt tesz. A 15 egyéni választókerületből 14-et a Fidesz-KDNP jelöltje nyert meg. 

  • Az 1. körzetben Szeles Szabolcs, 
  • a 2. körzetben dr. Fekete Dávid, 
  • a 3. körzetben Antal Imre, 
  • a 4. körzetben Fűzy András, 
  • az 5. körzetben dr. Dézsi Csaba András, 
  • a 6. körzetben Huszár Gábor, 
  • a 7. körzetben Boncsarovszky Péter, 
  • a 8. körzetben Kovács Tamás, 
  • a 9. körzetben Borsi Róbert, 
  • a 10. körzetben dr. Nagy László Richárd, 
  • a 11. körzetben Prédlné Németh Margit, 
  • a 12. körzetben Diligens Tibor, 
  • a 14. körzetben dr. Laczkovits-Takács Tímea, 
  • a 15. körzetben Szabó Jenő nyerte a választást. 
  • A 13. körzetben dr. Balog-Farkas Renáta, a Szentiváni Civilek jelöltje nyert. 

Az egyéni képviselők mellett kompenzációs listán jutott a testületbe 

  • 3 TSZV-LMP-Momentum-MSZP közös jelölt Kósa Roland, Jenei Ferenc és Szakács András személyében. 
  • Fodor Roland a Civilek Győrért képviselőjeként, 
  • Borkai Zsolt és Hajtó Péter pedig a Borkaival Közösen a Jövőnkért színeiben tehet esküt.

Érdekesen alakul tehát a győri képviselő testület összetétele. A 22 fős testületből 14-en a Fidesz-KDNP színeit képviselve jutottak a testületbe. 

A napirendi pontok szerint az eskütételeket az alpolgármester megválasztása követi. Személyéről már csak a közgyűlésen lebben fel a fátyol, hiszen a közzétett és kiküldött meghívó sem tartalmazta az előterjesztéseket, csak a napirendi pontokat. Az előző polgármester munkáját 3 alpolgármester segítette, azonban az utolsó közgyűlésen a képviselők módosították a szervezeti és működési szabályzatot (SZMSZ), amiben egy polgármestert nevesítettek. Az SZMSZ módosítása miatt Pintér Bence polgármester, mint a hírekből megtudtuk, kezdeményezi a törvényességi felügyeleti eljárást a kormányhivatalnál és az alkotmánybírósághoz is fordul. A nyílt kommunikációval kampányoló polgármester első sajtótájékoztatójára nem kapott lapunk, a Kisalföld meghívást, pedig a városháza sajtóosztályáról az október 1-től kezdődő időszakban is érkeztek meghívók.

Az alpolgármester választást is eskütétel követi, majd megállapítják a polgármester és alpolgármester illetményét. A következő napirendi pontban a szervezeti és működési szabályzat felülvizsgálatára adnak javaslatot, majd a frakciók megalakulásának bejelentése következik. 

A múlt héten a Fidesz-KDNP frakció sajtótájékoztatón már bejelentette megalakulását. Frakcióvezetőnek dr. Fekete Dávidot, helyetteseként dr. Laczkovits-Takács Tímeát és Boncsarovszky Pétert, a frakció szóvivőjének Antal Imrét és Borsi Róbertet választották meg. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában