Búcsúparti – Győri kollégánk gondolatai a Kazinczy-gimnázium nyugdíjba vonuló igazgatójáról

Ritkán szoktam ilyent írni; rendkívüli, eredményekben gazdag évtizedeket zárt a Kazinczy búcsúzó igazgatója. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szomszédban, az „ősi ellenség várában”, a Révaiban azonos korszakban dolgozott a diákokért Horváth Péter, akkor még inkább különleges időszakot érezhet magáénak Győr oktatása. 

A pénteki búcsúztatón – bocsánat, búcsúpartin, így sokkal jobban hangzik – sok emlékezetes sztori elhangzott. Például nekem új volt igazgató úrnak az a nyári önkéntes hobbija, hogy Poócza tanár úrral közösen meszelték, festették azokat a tantermeket, amelyek a legrosszabb állapotban voltak. Valahogy az összes történet oda lyukadt ki, hogy nincs ám nagy titka az oktatásnak, az a lényeg, hogy a gyerekek szeressenek iskolába járni, élvezzék az osztállyal töltött időt, s ez előbb-utóbb a tanulmányi eredményekben visszaköszön. 

Az ezredforduló évében érettségiztem, búcsúzóul innen hozok kis kazinczys tanmesét. Heti egy-két órában a második nyelvünk a francia volt, utolsó évben páran kitaláltuk, hogy Rousseau nyelvéből kellene érettségiznünk. Úgy taktikáztunk, hogy az elnök úgysem tud majd franciául, ám így is 19-re húztunk lapot: egy év alatt kellett középfokra feltornázni a tudásunkat. Amikor kiváló tanárunk, Dudás Viktorné meghallotta az ötletünket, előbb nagyot nyelt, majd felajánlotta, hogy délutánonként pluszórákban ingyen foglalkozik velünk a vizsgáig. 
Így aztán franciául értő elnökkel sem lett volna gondunk az érettségin.