Kilakoltatás

2024.08.22. 19:16

Közel száz ukrán menekültet lakoltattak ki az új kormányrendelet miatt Kocson

Az augusztus 21-étől életbe lépő kormányrendelet szerint csak az Ukrajna katonai műveletekkel közvetlenül érintett területeiről érkezőknek jár lakhatási támogatás.

Kisalföld.hu

Emiatt Kocson mintegy száz ukrán menekültnek kell elhagynia ideiglenes otthonát -írta meg az index.hu.

Az érintett megyékről Pál Norbert kormánybiztos döntött. A rendelet azt is szabályozza, hogy csak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jogosult a menedékkérőket elhelyezni közösségi szállásokon, viszont más szervezetekkel is köthet szerződést ennek a feladatnak az ellátására - olvasható az index cikkében.

Az index azt is közölte, az ügyben megszólalt a település polgármestere, Simon László is, aki elárulta, hogy a faluban nincs olyan szálláshely, ahol el tudnák szállásolni a menekülteket. Az eddig lakhatásukat biztosító vállalkozó egyszerűen kitette őket, hiszen az új kormányrendelet szerint már nem jár nekik lakhatási támogatás.

A polgármester szerint igazságtalan lenne, ha az önkormányzatnak kellene megoldani a rosszul előkészített kormányzati döntés eredményét. A rendőrség mindössze felügyeli a menekülteket, incidens nem történt, így beavatkozniuk sem kellett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában