Zsúfolt a pálya

2024.08.09. 07:46

A neheze még hátravan - Élénkül a tranzitforgalom az M1-es autópályán Ausztria irányában

Hetente több baleset is történik az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszán. Szabó András autómentő szerint azonban a neheze még csak most jön: augusztus utolsó két hetében, szeptember elején, immár a Hegyeshalom felé vezető oldalon várható nagyobb forgalom.

Mészely Réka

Szabó András levéli telephelyén több balesetet szenvedett autó is figyelmeztet: legyünk óvatosak az autópályán, mert hamar megtörténhet a baj a hatalmas forgalomban. Fotó: Kerekes István

Alig akad olyan nap, amikor ne kellene beszámolnunk balesetekről az M1-es autópálya vármegyei szakaszáról. Több súlyos, de halálos is történt. – Nyáron az M1-es autópálya elsősorban a tranzitforgalom miatt rendkívül zsúfolt. Hogy eddig nem volt kiemelkedően sok baleset a szezonban, köszönhető annak, hogy Németországban szakaszosan adták ki a szabadságot, így Budapest felé a forgalom jobban eloszlott. Ennek az átgondoltabb szabadságolásnak köszönhető, hogy az eddigiekben tapasztalható hétvégi csúcsforgalmat nem észlelhettük. Azonban ha már jönnek visszafelé a vendégmunkások, akármire felkészülhetünk – vélekedett Szabó András autómentő.

Rizikófaktor az osztrák határellenőrzés 

Mint mondja, Ausztria irányába az egyik legnagyobb rizikófaktor az osztrák határellenőrzés. A hegyeshalmi nagyhatár áteresztőképessége normál forgalomnál óránként 2500 autó. De mi van akkor, ha komolyabb az ellenőrzés? Akkor minden valószínűség szerint nagyobb dugók is várhatóak az ország legforgalmasabb átkelőjénél. 

– A legtöbb balesetet román, bolgár, szerb sofőrök követik el, elsősorban a kialvatlanság miatt, de sajnos más a vezetési kultúrájuk is. Tapasztalom, hogy egy baleset esetén a dugóban nem mindig állnak félre, se mentőnek, se tűzoltónak, sem nekünk. A tereléseknél és az útkarbantartási munkáknál nem tartják be a sebességkorlátozásokat, ezért van a tereléseknél több baleset – osztotta meg a szakember. 

Szabó András javasolja, hogy különösen a gócpontoknál, elsősorban a fel- és lehajtóknál, a tereléseknél, sávváltásoknál figyeljünk a balesetek elkerülése végett. Ugyanakkor úgy véli, hogy erősebb rendőri jelenlétre is szükség lenne visszatartó erőként. 

Nyáron az M1-es autópálya rendkívül zsúfolt, elsősorban a tranzitforgalom miatt. Fotó: Csapó Balázs

Eddig négy haláleset történt 

A témában megkerestük a rendőrséget is. Kiemelték érdeklődésünkre: az M1-es autópályán bekövetkező balesetek számát jelentősen befolyásolja a mindenkori forgalomnagyság. A nyugat-európai szabadságolások időszakában jelentősen megnő a tranzitforgalom. Az ebben közlekedő járművezetők helyismerete, illetve az általuk megtett távolságok miatt a koncentrálóképességük eltér a megye más területén közlekedőkétől. 

Megerősítették, tavaly január 1. és július 15. között nagyobb számban történtek balesetek, mint ezen év azonos időszakában. Megkeresésünkig négy esetben történt haláleset idén. 

Szabó András azt javasolja, hogy különösen a gócpontoknál, elsősorban a fel- és lehajtóknál, a tereléseknél figyeljünk fokozottabban. Fotó: Kerekes István

Baleseti okok 

A rendőrség közlése szerint a gyorsforgalmi úthálózaton a jellemző baleseti ok a túlzott biztonságérzetből adódó általános figyelmetlenség és a fokozott sebesség együttes hatása, a nem kellően megválasztott követési távolság, a kellő körültekintés nélküli sávváltás. Ezekre koncentrálva, a kockázatok tudatosításával kerülhetik el a járművezetők a balesetek bekövetkezését. Szükséges a forgalom folyamatos, az alkalmazott sebességhez igazodó távolságra az előttes-mögöttes forgalom figyelemmel kísérése. 

A kockázatokra a figyelemfelhívás mellett a rendőri jelenlét jelenthet visszatartó erőt. A leghatékonyabb óvintézkedéseket azonban a közlekedők maguk tudják tenni a leírtak megtartásával. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában