2024.08.03. 12:57
A hívó szót követték hatvan évvel ezelőtt - Gyémánt és ezüstmise a Pannonhalmi Főapátságban - fotók
A bencés közösség minden évben augusztus első napjaiban családi ünnepet tart a Pannonhalmi Főapátságban. A szombat délelőtt a papi jubileumokról szól. Gyémánt és ezüstmise közös ünneplésére gyűltek össze a Bazilikában.
A szentmise főcelebránsa, Hortobágyi T. Cirill főapát külön szeretettel köszöntötte Richárd és Ambrus atyát, akiket 60 éve, 1964. május 23-án, és Adalbert atyát, akit 25 éve,1999. augusztus 15-én szenteltek pappá. A szentmisén hálát adtak a szerzetesi elköteleződésért, a papai szolgálatra való elkészülést, a papi szolgálat vállalásáért.
65 évvel ezelőtt, július 27-én találkoztunk először Ambrus atyával, aki akkor még Jocó volt, én pedig Miklós
– emlékezett vissza Richárd atya, aki mint mondta, amikor megismerkedtek, még nem tudták mi vár rájuk.
A hívó szót követték hatvan évvel ezelőtt - Gyémánt és ezüstmise s Pannonhalmi Főapátságban
Fotók: Molcsányi Máté– Mindkettőnket vonzott valami a hegyre, ahol aztán a színeváltozás ünnepén, augusztus 6-án elkezdődött számunkra egy egészen új élet. Befogadott bennünket egy közösség, mi pedig belenőttünk ebbe a közösségbe. Nagyzásnak tűnhet, de valóság: történelmi időknek voltunk és vagyunk tanúi. Megtapasztalhattuk, hogy az igazság képviselete nem is olyan egyszerű. A folyosó másik részén, amelyet ideiglenes fal választott el tőlünk, igazi hősök éltek. Akkor csak sejtettük, ma már világosan tudjuk: börtönviselt szerzetesek elzárva a világtól. Olyan emberek, akik tudtak és mertek szólni akár alkalmas, akár alkalmatlan. Olyanok voltak, mint János, a Keresztelő. Rendíthetetlenül ragaszkodtak az igazsághoz. Krisztus útját készítették elő egy ismerni nem akaró embertelen világban. Mi lesz a mi sorsunk? Hol fogunk tudni helyt állni, s hogyan? Képesek leszünk-e arra, hogy a ránk váró kihívásokra megfeleljünk? – kérdeztük.
Öt éves felkészülés után hatvan évvel ezelőtt 1964. május 23-án Kisberk Imre püspök úr pappá szentelte négyüket a pannonhalmi Bazilikában.
– Mi volt ez a hat évtizedes papság? Nem lehet elmondani. Kihívások, erőpróbák sorozata. Kötelmek önmagunkkal, birkózás a körülményekkel és megtapasztalása számtalan csodának. Annak, hogy bencés papként eszköz lehettünk az Úristen kezében. Foglalkoztunk diákokkal, sok száz diákkal és szüleikkel találkoztunk. Közben temettünk, eskettünk, kereszteltünk, vigasztaltunk, aztán osztályzatokkal próbáltuk mérni a mérhetetlent. Összeütköztünk, kibékültünk, továbbmentünk és kicsit talán bölcsebbé is váltunk. Egyre közelebb kerültünk az Evangéliumok üzenetéhez. Ott voltunk az élet forrásánál.
Megtapasztalhattuk gyengeségeinket, megtapasztaltuk saját esendőségünket, s ugyanakkor kaptunk számtalan jelzést, hogy a munkánk nem volt hiábavaló.
És akkor rádöbbentünk újra és újra, és ez a rádöbbenés valóság ma is, itt is, ebben a bazilikában. Nem mi változtattuk meg az életeket, hanem ott lehettünk amikor az Isten kegyelme működött és életeket alakított át. És az is világossá vált előttünk, hogy nagyon fontos a tudás, a tapasztalás, az élményt nem pótolja a legbölcsebb könyv sem. Nem volt kérdés számunkra, mik vagyunk. Papok, szerzetesek, tanárok? Bencések voltunk itt a Pannonhalmi Bencés rendben.
