Vasúti balesetek

2024.07.16. 08:04

Tilosban a síneken – Tavaly 20 sorompót törtek le térségünkben figyelmetlenségből

Elsősorban a felelőtlen közlekedés miatt az elmúlt hat hónapban jelentősen emelkedett a vasúti balesetek száma hazánkban. Lapunk munkatársai is láttak erre példát: Győrben, az Újlak utcai vasúti kereszteződésben délután három óra körül 11 percig volt lezárva a sorompó, ez idő alatt öt gyalogos és kerékpáros kelt át a síneken. Tavaly 20 sorompót rongáltak meg a vármegyében.

Dániel Viktória

Még délután is perzselő a napsütés, egy teher- és egy személyvonat már áthaladt az Újlak utcai átkelőnél, de az elmúlt négy percben nem érkezett újabb szerelvény. A kocsisor egyre nyúlik, a gyalogosok és kerékpárosok pedig kis csapatba verődve várakoznak mindkét oldalon. A Vasút utcáról kifordulva egy telefonáló férfi érkezik, gyors fejmozdulatokkal körbenéz, majd lassítás nélkül kel át a síneken. Két biciklis fiatal kicsit hezitál, majd ők is követik. A tavalyi év csökkenését követően idén ismét emelkedett a vasúti balesetek száma.

DSC_1154
A győri Újlak utcai vasúti átjáróban hosszú évek óta sok a szabálytalanság. A figyelmetlen és türelmetlen közlekedők a piros jelzés ellenére a sínekre hajtanak.
Fotó: Rákóczy Ádám / Forrás: Kisalföld archív

Idén hat hónap alatt 39 baleset történt, kilenccel több, mint 2023 azonos időszakában. Csak az elmúlt egy hónapban 9 ütközésnek három halálos áldozata volt. Győr-Moson-Sopronban ebben az évben eddig egy baleset történt vasúti átjáróban, amely szerencsére csak anyagi kárral járt. Azonban a szabálytalanságok száma ennél sokkal nagyobb: tavaly 20 vasúti sorompót törtek le térségünkben. A vármegyei rendőr-főkapitányság jelenleg is nyomoz egy ismeretlen gépjármű sofőrje után, aki június 29-én éjjel fél tizenkettőkor Mosonszentmiklóson, a Radnóti Miklós utcában, a Béke utca felől az M1-es autópálya felé hajtva figyelmen kívül hagyta a fénysorompó tilos jelzését, és a mozgásban lévő csapórúdnak ütközött, amely ennek hatására letört. Tettével a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt követett el. Ebben az átjáróban korábban már fordult elő hasonló eset. 

Trauma a vasúti dolgozóknak is 

A statisztikák szempontjából 2022 volt a MÁV fekete éve, országosan 90 baleset történt, amelyből 34 volt halálos. Győr-Moson-Sopron vármegyében ugyanebben az évben 3 baleset történt, ebből egy súlyos, egy könnyű sérüléssel, egy pedig anyagi kárral járt. A helyzet olyan súlyossá vált, hogy a vasúttársaság elindította Érj haza biztonságban! kampányát, a mozdonyvezetők pedig nyílt levélben kérték a közlekedők figyelmét. 
Minden baleset traumatikus élmény a balesetet elszenvedőknek, mozdonyvezetőknek, jegyvizsgálóknak, illetve azoknak az utasoknak is, akik a vonatról vagy a peronról nézik végig az eseményeket. Emellett sok esetben többórás késéseket generálnak, és a járműflottát is csökkenthetik, hiszen az érintett vonatokat a javítás idejéig ki kell vonniuk a vasúti forgalomból, de előfordul, hogy egy-egy jármű teljesen működésképtelenné válik. 

A soproni rendőrség figyelmeztetett

Sopronban az elmúlt időszakban többször is volt példa a vasúti átjárók jelzőrendszerének meghibásodására. Az esetek kapcsán a soproni rendőrkapitányság közleményben hívta fel a közlekedők figyelmét arra, hogy a vasúti átjárókat csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni. A folyamatosan villogó fehér fény nem azt jelenti, hogy nem jön szerelvény, az csupán azt jelzi, hogy a berendezés helyesen működik. A vonat érkezésekor a szerkezet piros jelzésre vált. 

„Még átérek” 

Vasúti átjáróban a legtöbb esetben személyautóval ütközik a vonat. Ezeknek az eseteknek jellemzően a gyorshajtás, a „még átérek” gondolkodásmód, a vezetés közbeni telefonálás az oka. A záródó sorompórudakat látva a járművezetők megállás helyett sokszor gyorsítanak, néhányan még a lezáródott félsorompót is megkerülik. 
Fontos tudni, hogy a vonat valós sebességét nagyon nehéz érzékelni, ráadásul a szerelvény féktávolsága több száz méter, ezért a hirtelen megállítás esélytelen. Az életükkel játszanak azok a fiatalok is, akik szórakozásból a vonat elé szaladnak, majd elugranak az érkező jármű elől. 

A MÁV legújabb kampányában, a Sín-Tér sorozatban látványos és tanulságos videókon mutatják be Hartlein Károly fizikus segítségével, miért fontos betartani a vasúti közlekedés szabályait. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában