Gyerekeket támogatnak

2024.07.22. 12:35

Jótékonysági falunap főzéssel és jó hangulattal Gyalókán

Mintegy hatszázan vettek részt a gyalókai jótékonysági falunapon szombaton. A rendezvény keretében adománygyűjtést szerveztek két tartósan beteg kisgyermek, Dorottya és Csabika számára. A befolyt összeget a családok a gyerekek fejlesztésére fordítják.

Bódvai Ildikó

Fotó: Griechisch Tamás

Immár harmadik alkalommal rendezték meg a mozgalmas, programokban gazdag jótékonysági falunapot Gyalókán.

- A korábbi rendezvényeink is sikeresek voltak, de ezen a mostanin vettek részt a legtöbben, hozzávetőlegesen hatszázan. Jó volt a hangulat és a visszhang is - mondta örömmel Varga Tamás, a 90 fős Gyalóka polgármestere, aki négy évvel ezelőtt, hivatalba lépésekor vetette fel a képviselő-testületnek, hogy rendezzenek jótékonysági falunapot, mert korábban alig volt közösségi rendezvény a településen. Azonnal igent mondott rá a testület és most már hagyománnyá vált a program, híre ment, várják a környéken élők. A tavalyi rendezvényről itt számoltunk be.

 Barcza Attila (balra) és Varga Tamás (középen) a Gyalókai Pacalmesterek csapatával. 
Fotó: Griechisch Tamás

- Két tartósan beteg gyermeknek, Dorottyának és Csabikának segítünk a gyógyulásukban a rendezvényen befolyt összeggel. A jótékonysági főzésen tizenhárom csapat vett részt, a helyiek mellett a szomszédos településekről, sőt Szlovákiából és Ausztriából is voltak résztvevők. Voltak akik üstben főztek, mások bográcsban, mindenki maga választhatta meg mit szeretne készíteni. A húst az önkormányzat biztosította, a többi hozzávalót a csapatok hozták. Dél körül indult a főzés és fél hatkor kezdődött a vacsora. Egy-egy adag étel ezer forintba került, ebből 483 ezer forint jött össze, amit a két gyerek kap meg. Plusz azt az összeget is hozzátesszük, ami az adománygyűjtő dobozban gyűlt össze. Összesen 836 ezer forint gyűlt össze - számolt be az eredményről a polgármester, aki egyben megköszönte a támogatók adományait és a segítők közösségi munkáját. 

A támogatott gyermekek egyike sem gyalókai, de van kötődésük a településhez és a helyiek szívükön viselik a sorsukat. Daróczy Dorottya kópházi illetékességű, Czupy Csaba pedig soproni, de a nagyszülei korábban Gyalókán éltek.

A jótékonysági főzésen 13 csapat vett részt.
Fotó: Griechisch Tamás

A falunap színpadán egymást váltották a zenészek, mellette pedig ugrálóvár, csillámtetoválás, arcfestés és lufihajtogatás várta a kicsiket. A rendezvényen részt vett Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a program védnöke pedig Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője volt. A képviselő elismerően nyilatkozott a kis település nagyszerű kezdeményezéséről és az erős helyi közösségről.   

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában