Széchenyi-egyetem

2024.07.06. 10:24

Bay Zoltán-díjat kapott dr. Vári Péter, a Széchenyi István Egyetem oktatója, az NMHH főigazgató-helyettese

A külgazdasági és külügyminiszter által adományozott Bay Zoltán-díjjal tüntették ki dr. Vári Pétert, a győri Széchenyi István Egyetem docensét, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgató-helyettesét. A szakember továbbra is kiemelt feladatának tekinti a minőségi mérnökutánpótlás nevelésének és a hallgatói kiválóságok tevékenységének segítését.

Széchenyi Egyetem

Dr. Vári Péter (a felvételen balra) a napokban vehette át a rangos elismerést. - Fotó: Külgazdasági és Külügyminisztérium

Bay Zoltán a XX. század nemzetközi hírű magyar fizikusa, feltalálója volt, akinek nagyjelentőségű Föld–Hold–Föld radarkísérletetét korábban a Széchenyi-egyetem hallgatói is megismételték. A róla elnevezett díjat 2020 óta a külgazdasági és külügyminiszter adományozza az űrkutatás érdekében végzett kimagasló tevékenységért. Ezt a rangos elismerést vehette át dr. Vári Péter, az intézmény  egykori hallgatója, jelenlegi oktatója, az NMHH főigazgató-helyettese Sztáray Péter biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkártól.

Dr. Vári Péter 1990-ben végzett Győrben vezeték nélküli távközléstechnikai üzemmérnökként, napjainkban pedig az egyetem docense. Nemcsak a Távközlési Tanszék oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét segíti, de a tehetséggondozásban is részt vesz a SZESAT Interdiszciplináris Szakkollégium munkájának támogatásával.

„Nagy megtiszteltetésnek éltem meg, hogy átvehettem a díjat, különösen annak tudatában, hogy korábban olyan jelentős tudósok, nagyhatású szaktekintélyek kapták meg, akikre magam is példaképként tekintek. Jóleső érzés, hogy az elmúlt évtizedekben sikerült olyan értékeket felmutatni a hallgatókkal és a kollégákkal közösen, amelyeket mások is elismernek” – fogalmazott dr. Vári Péter. Hozzátette, a díj egyben biztatás is számára a megkezdett szakmai munka továbbvitelére. „Az egyetemen folytatódik többek között az UniSpace interdiszciplináris űrtudományi szakirányú képzés és a SZESAT tudományterületeken átívelő tevékenysége is. A Széchenyi-egyetem képzéseit dicséri, hogy a szakkollégium által megalkotott kommunikációs modul kiválóan működik az űrben, s a hallgatói csapat saját műholdépítési tervekkel is rendelkezik. Ezekkel Magyarországról elsőként jutott tovább az Európai Űrügynökség »Fly Your Satellite!« programján” – sorolta.

Az oktató elmondta, hogy a győri egyetemen tanuló fiatalok jelenleg is részt vesznek egy műhold megalkotásában, ami nagy lehetőség nemcsak a mérnökhallgatók, de a jogtól kezdve egészen a közgazdasági területekig más tudományágak jövőbeli szakemberei számára is. „Szeretnénk, ha ehhez minél többen csatlakoznának, mert olyan gyakorlati tudás és tapasztalat birtokába kerülhetnek, amelyek felbecsülhetetlen értékűek lehetnek a munkaerőpiacon. Az oktatók bekapcsolódását és ötleteit is várjuk, hiszen ez a kutatás számos újat eredményezhet az anyagok tulajdonságainak űrben való vizsgálatától a mesterséges intelligencia űrtudományos alkalmazásáig” – világította meg.

A közelgő magyar űrutazással kapcsolatban kiemelte: tudatosan készülnek 2025-re, és szeretnék minél több fiatalnak élményszerűvé, emlékezetessé tenni ezt a különleges eseményt. „A legfontosabb cél ezzel is, hogy minél kisebb korban felkeltsük a gyerekek érdeklődését olyan izgalmas tudományterületek iránt, mint a távközlés vagy az űrkutatás, amelyeket később maguk is magas színvonalon tanulhatnak a Széchenyi-egyetemen” – zárta dr. Vári Péter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában