Huszonöt igazolt légigyőzelem

2023.08.12. 17:46

Emléknap a soproni kötődésű vadászpilóta Molnár László tiszteletére - galéria

Emléknapot tartottak soproni kötődésű vadászpilóta, vitéz nemes Molnár László tiszteletére szombaton, ahol megjelent többek között unokahúga, dr. Orbay Judit és illetve bajtársának fia, Szentgyörgyi Dezső is.

Papp Fanni

A Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái helyeztek el koszorút vitéz nemes Molnár László sírjánál.

Fotó: Rombai Péter

Vitéz nemes Molnár László a magyar hadtörténelem kiemelkedő alakja volt, 1944. augusztus 7-én halt hősi halált Káld térségében, amikor német rombolókat kísért, és egy amerikai gép lelőtte ejtőernyőn. A Sopronhoz is több szálon kötődő főhadnagy tiszteletére tartottak emléknapot Sopronban. A megemlékezés a bánfalvi hősi temetőben kezdődött vitéz nemes Molnár László sírjánál, ahol koszorút helyezett el a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái, a Magyar Tartalékos Szövetség Győr-Moson-Sopron vármegyei szervezete, a Magyar Veterán Pilóták Egyesülete, valamint Szentgyörgyi Dezső és Pozsgay Gyula író.

Az emléknap a Liszt-központ előtt folytatódott, ahol dr. Pozsgay Péter tartalékos főhadnagy, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szervezet elnöke tartott köszöntő beszédet. Majd Pozsgay Gyulával beszélgetett az újonnan megjelent, "Az ifjú oroszlán" című kötetről, amely vitéz nemes Molnár László történeteit meséli el képregények által. Az emléknapon szót kapott dr. Orbay Judit és Szentgyörgyi Dezső, akik a vadászpilótához kötődő emlékeiket idézték fel.

- Nem ismerhettem a nagybátyámat, de egész életemet végig kísérte az emléke. Nagyapám horthysta ezredes volt, ami miatt nehéz élete volt akkoriban, ennek ellenére minden vasárnap kézen foga a Bánfalvi úton sétáltunk ki a hősi temetőbe Molnár László sírjához. Mindezt titokban kellett tennünk, hiszen ez akkoriban nem volt bevallható. Az emlékeim hatéves koromhoz vezethető vissza, amikor is nagyapám mindig a Laci bácsiról mesélt és az élete minden részletébe beavatott. Nem is tudnám elképzelni az életem az Ő emlékei nélkül - emlékezett vissza dr. Orbay Judit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában