Magyarországi németek elhurcolásának napja - Megbélyegzettek kálváriája: mosonszolnoki, fertőrákosi, bakonypéterdi emlékek

Tíz százalék maradhatott 

– Csúnya világ volt akkoriban – kezdte Illés István. – Mosonszolnokon szinte mindenki a mezőgazdaságból élt, a svábokat elűzték otthonaikból, sok ház maradt üresen. Helyükre az ország más részéből érkeztek a mezőgazdasághoz nem értők, akik leéltek mindent, aztán továbbálltak, tisztelet a kivételnek. A lepusztított házakba pedig jöttek a Felvidékről kisemmizettek. A kitelepítésre ítéltek tíz százaléka maradhatott, szólt a törvény, köztük végül az édesanyám családja is. Ők ugyanis 1941-ben német ajkú magyaroknak vallották magukat, nem svábnak, s semmilyen katonai szervezetnek nem voltak tagjai. Tegyük hozzá, lehet, hogy az is segített, nagyapám módos gazda volt, és a döntést hozó bizottság embereit ő szállásolta el a faluban. Úgy látszik, kitett magáért. 

Akár mennie kellett egy német ajkúnak, akár maradhatott, mindenképpen megbélyegzett lett, jegyezte meg Illés István. Szülei házasságát sem nézték jó szemmel a településen. Pedig a csallóközi Szímőről érkezett rokonság éppenséggel nem üres kézzel jött: három vagonnal hozhatták el ingóságaikat, állataikat. Igaz, a váratlanul forró áprilisi időben sok ló, tehén pusztult el az úton. 

Rántás postán feladva 

– Mindent elvettek tőlük – elevenítette fel a bakonypéterdi svábok kálváriáját Bagolyné Mázi Terézia. – Az anyai nagymamám magyar volt, annyit tudott kiharcolni, egy tehén maradhasson náluk, hogy a hat gyermeket etetni tudja. Kereszt­apám szüleitől a házat, a földművesszerszámokat vették el. A péterdieknek egy legfeljebb 15 kilós csomaggal kellett a veszprémvarsányi vasútállomásra menniük, ott vártak napokig, majd németországi lágerekbe kerültek. Sokukat az NDK-ba, a Drezda melletti Grumbachba telepítették ki. Olyan szegények voltak, hogy emlékszem, egy ismerős, Augusztin néni itthon rántást készített, azt egy nejlonos borítékban küldte ki lányának, vejének, két unokájának, hogy legyen mit enniük – adott részleteket Bagolyné Mázi Terézia. Bakonypéterdről Németországba egyetlen batyuval 56, más településekre (mint Fenyőfő, Döbrönte) 30 embert telepítettek át, 83-at lakoltattak ki házából és költöztettek más családokhoz, pincékbe, présházakba, melléképületekbe. Huszonhatan az atrocitások elől menekültek el. Többségük egyetlen „bűne” a sváb származás volt. A terror azokat a családokat is érintette, akik befogadták a német ajkúakat, esetleg ki mertek állni mellettük. 

Az iskolatársait elvitték 

Pap Sándorné Lang Anna néni a németek elhurcolásának idején hatéves volt, ugyancsak Bakonypéterden élte meg a történelem viharát. Iskolatársai közül soknak mennie kellett az országból. Pap Sándorné családja is szerepelt a listán, de az utolsó pillanatban maradhattak, mert édesapja magyarnak vallotta magát. Úgy emlékezett, hogy a Németországba száműzöttek között volt, aki két évig is lágerben élt, és csak sok évvel később jöttek a hírek, hogy összeszedték magukat, és a szorgos munka nyomán jól ment a soruk.