Időjárás

2024.07.24. 04:15

Marad a 30 fok, egy kis széllel Győr-Moson-Sopronban + Mutatjuk az összes júliusi melegrekordot cikkünkben

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 25, 30 fok között várható.

Kisalföld.hu

Várható időjárás az ország területén szerda éjfélig

Szerdán napközben is erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, és összességében több helyen, délután már inkább csak az ország keleti felén-harmadán valószínű zápor, zivatar. A zivatarokat elsősorban felhőszakadás, illetve erős, viharos széllökések kísérhetik. Az északias szél kedden északkeleten és a Dunántúlon több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon erős széllökés is lehet. Szerdán napközben sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon megerősödik az északnyugati szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 23 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 25, 30 fok között várható.

Július közepén kilenc nap alatt 22 országos és fővárosi melegrekord dőlt meg

Július közepén kilenc nap alatt 22 országos és fővárosi melegrekord dőlt meg, ebből 13 hajnali melegrekord volt. A mérések szerint július 11-étől hat napon át minden nap megdőlt az országos melegrekord: ebből hármat a Bács-Kiskun vármegyei Kelebia, hármat a Hajdú-Bihar vármegyei Körösszakál tudhat a magáénak.  

A HungaroMet Zrt. adatai szerint július 9-e és 17-e között hét országos napi melegrekord dőlt meg - köztük a július 11-ére vonatkozó, 102 éves -, valamint szintén nyolc országos reggeli melegrekord, továbbá két fővárosi és öt fővárosi hajnali melegrekord.

A rekordok sorozata július 9-én kezdődött, amikor Baja Csillagvizsgáló meteorológiai állomáson 38,1 Celsius-fokot mértek, ezen a napon a korábbi rekord 37,9 fok volt, amit 2011-ben Pécs Egyetem állomáson rögzítettek. Másnap megdőlt az országos hajnali melegrekord: Fonyódon és Szeged belterület állomáson mindössze 25,3 fokig süllyedt a hőmérséklet, ezen a napon a korábbi rekord 24,4 fok volt, amit Pécs Árpádtetőn rögzítettek 2011-ben.

Július 11-én hajnalban Bodán 26,9 fokot mértek (a korábbi rekord 24,8 fok volt, ezt Szekszárd Palánkpusztán rögzítették 2017-ben), a fővárosban, Lágymányoson pedig 25,6 fokot (itt a 2012-es, 23,0 fokos hajnali melegrekord dőlt meg). Napközben Kelebián 40,0 fok volt a legmelegebb órákban (az erre a napra vonatkozó korábbi rekord 38,5 fok volt, amit Szerepen rögzítettek 1922-ben), Újpesten pedig 38,5 fok, ami új fővárosi rekordot jelentett (a korábbi csúcsot, 37,5 fokot 1968-ban mérték Kamaraerdőn).

Az éjszaka sem hozott felfrissülést: július 12-én hajnalban szintén megdőlt az országos reggeli melegrekord, Pécs egyetem állomáson ugyanis 25,8 fok volt a leghűvösebb órákban (a korábbi rekordot, ami 0,8 fokkal volt alacsonyabb, 1951-ben mérték a fővárosban, a gellérthegyi állomáson). Napközben ismét rendkívüli forróság uralkodott az ország nagy részén, Kelebián pedig 40,4 fokig melegedett fel a levegő (a korábbi, 38,9 fokos rekordot 1922-ben jegyezték fel Eger és Szerep állomásokon), Újpesten pedig 38,1 fokot regisztráltak (a fővárosban az erre a napra vonatkozó korábbi rekord 36,7 fok volt, amit Budatétényben mértek 1959-ben).

Július 13-án ismét megdőlt a fővárosi és országos hajnali melegrekord: Dunaújvárosban 25,6 fokot mértek, a fővárosban Ferihegyen és Lágymányoson pedig 24,4 fokot. A korábbi országos hajnali melegrekord 24,2 fok volt, amit 1991-ben a fővárosban a Széchenyi-hegyen, valamint 1894-ben Szegeden mértek, az erre a napra vonatkozó korábbi fővárosi hajnali melegrekordot - 24,2 fokot - pedig 1991-ben a Széchenyi-hegyen rögzítették. Napközben ismét Körösszakálon volt a legmelegebb, ahol 40,6 fokig melegedett fel a levegő, amivel új országos napi maximum-hőmérsékleti rekord született. A korábbi rekord 38,2 fok volt, amit Tokajban rögzítettek, 1991-ben.

Július 14-én hajnalban Szegeden nem csökkent 27,0 fok alá a hőmérséklet (a korábbi rekord a Mázán 2011-ben mért 26,2 fok volt), napközben pedig Körösszakálon 41,1 fokos csúcshőmérsékletet regisztráltak, amivel megdőlt az 1908-ban Egerben mért, 39,0 fokos rekord.  

Másnap, július 15-én reggel folytatódott a hajnali melegrekordok sorozata, Siófokon ugyanis csak 27 fokig süllyedt csak a hőmérséklet (a korábbi rekord az 1931-ben, Pécs Erzsébet Egyetem állomáson mért 24 fok volt), Lágymányoson pedig csak 24,1 fokig hűlt a levegő, itt a korábbi rekord 23,5 fok volt, amit Budapest Országút állomáson mértek, 1949-ben. Napközben ismét Körösszakálon volt a legmelegebb, ahol 39,5 fokot mértek, ami pontosan egy fokkal melegebb, mint az erre a napra vonatkozó korábbi rekord (38,5 fok), amit 1952-ben Csongrádon regisztráltak.

Július 16-án is folytatódott a kánikula, hajnalban Lágymányoson 26,9 fokig hűlt a levegő, ami új fővárosi és országos hajnali melegrekordot is jelentett. A korábbi országos rekord 25,2 fok volt, amit Szegeden mértek, 2010-ben, a korábbi fővárosi rekord pedig 24,3 fok volt, amit szintén Lágymányoson mértek, még 2002-ben. Napközben ismét Kelebián volt a legmelegebb, itt 41,6 fokig melegedett a levegő hőmérséklete (a korábbi rekord 40,0 fok volt, amit Szerepen rögzítettek 1928-ban).

Július 17-én is megdőlt az országos és fővárosi hajnali melegrekord: Pécs Egyetem állomáson 27,4 fokot mértek a leghűvösebb órákban, a fővárosban a lágymányosi állomáson pedig 25,9 fokot regisztráltak. A korábbi országos rekord 25,6 fok volt, amit 1939-ben Szarvason mértek, a budapesti rekord pedig 24,5 fok volt, amit 2023-ban szintén Lágymányoson regisztráltak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában