Design képzés

2024.06.30. 11:56

Építőművészek, formatervezők és tervezőgrafikusok - Kirepültek az első design diplomás fecskék a győri egyetemről

A Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának Design Tanszéke az utóbbi hetekben az egyetem innovációs parkjában, közismert nevén a Kockában a város közönsége számára is látogathatóan előbb a „Diploma” kiállításon, majd a „Best of 2024” kiállításon mutatta be diákjai legjobb alkotásait, valamint a végzős hallgatók munkáját, akik az intézmény életében először kaptak diplomát. A képzés egyik szellemi atyjával, U. Nagy Gábor Ybl- és Kós Károly-díjas építésszel, a művészeti kar dékánhelyettesével, az építőművész tanszék vezetőjével készült interjúnkat olvashatják.

Barki Andrea
A végzősök a „Diploma” kiállításon mutatták be alkotásaikat a Kockában.
Fotó: Molcsányi Máté

– Hogy került a műszaki képzéseiről ismert győri Széchenyi István Egyetem keretei közé a Design Campus?

– A Széchenyi István Egyetem struktúráján belül 2017 decemberében jött létre a korábbi zeneművészeti intézetből a művészeti kar azzal a szándékkal, hogy egyéb művészeti képzések is induljanak majd itt az egyetemen. Mi 2019-ben érkeztünk az egyetemre azzal a szándékkal, hogy létrehozzunk egy új designiskolát a művészeti karon belül. Az egyetem vezetése nagyon kedvezően fogadta az ötletet, mert addigra már több oldalról is megfogalmazódott az intézményen belül, hogy az egyetemnek szüksége van a designoktatásra. Három képzési területünk van: az építőművészet, a formatervezés és a tervezőgrafika. Ezek 3+2 éves, osztott képzések, amelyek első évfolyamait 2021-ben párhuzamosan indítottuk az alap- és mesterképzésben. 

U. Nagy Gábor Ybl- és Kós Károly-díjas építész, a művészeti kar dékánhelyettese, az építőművész tanszék vezetője.
Fotó: Nagy Gábor

– Mi is az a design?

– Egy olyan humán tudomány, ami nagyon erősen kötődik az ipari alkalmazásokhoz, a mérnök-, a társadalom-, de még a gazdaságtudományokhoz is. Mi úgy fogalmazunk, hogy a design egyfajta hidat képez a humanitás, az emberközpontúság és a technológiai, ipari alkalmazások között. Fordítónyelv, ami az alkalmazásokban valósul meg, de szemléletében és alapjában művészet- és humán alapú felkészítés. Képzéseink sajátossága, hogy komoly elméleti és művészeti alapozottságot adunk a hallgatóknak, akik elég szigorú és tartalmas felvételi eljáráson keresztül kerülhetnek be a képzésbe. Ezzel nem csak azt szeretnénk mérni, hogy mennyire felkészültek, hanem elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, milyen a motivációjuk és a tehetségük. 

A "Diploma" kiállításon az az építőművészet, a formatervezés és a tervezőgrafika szakos végzősök mutatták be munkáikat.
Fotó: Molcsányi Máté

Az alapképzésben az a cél, hogy kibontakoztassuk a személyes képességeiket, készségeiket, felépítsük a tehetségükből fakadó alkotó személyiségüket, és alapot adjunk az egyes szakterületekre. A harmadév végén diplomáznak, majd továbbléphetnek a mesterképzésre, ami már integráló szemléletű, az egyes szakterületekre fókuszál, és amelynek végén egy mestermunkát és ahhoz kapcsolódó szakdolgozatot készítenek. A mesterszakon végezettek diplomájukkal jogosultságot szereznek arra, hogy önálló alkotómunkába kezdjenek.

A "Diploma" kiállításon az az építőművészet, a formatervezés és a tervezőgrafika szakos végzősök mutatták be munkáikat.
Fotó: Molcsányi Máté

– Mennyire befolyásolja a designoktatást, hogy egy műszaki egyetem része?

– Azért jöttünk a Széchenyi István Egyetemre, mert egy multidiszciplináris intézmény, ahol a műszaki és egyéb tudományok széles köre jelen van. A design nem lehet meg a magas szintű technológiai, mérnöki és anyagismeretek nélkül. A kapocs szerepét töltjük be a humán és a műszaki képzés között, művészeti módszerrel oktatunk alkotó, kreatív embereket, akik az élet számos területén együtt tudnak működni mérnökökkel, menedzserekkel, közgazdászokkal, adott esetben tanárokkal, zene- és táncművészekkel, jogászokkal, de felsorolhatnám az egyetem teljes palettáját. 

A "Diploma" kiállításon az az építőművészet, a formatervezés és a tervezőgrafika szakos végzősök mutatták be munkáikat.
Fotó: Molcsányi Máté

– Hogy látja a most végzett diákok munkáját?

– Nagyon sikeresek voltak a diplomavédések, és nagyon szép volt a végzős hallgatók munkáiból rendezett kiállítás. Teljes mértékben beváltották a várakozásokat. Úgy látom, hogy hallgatóink nagyon motiváltak és a „Diploma” kiállításon büszkén mutatták be a munkáikat. Az ezt követő „Best of” kiállításon az alsóbb évesek legjobb alkotásai láthatók, amelyeket az év során készítettek. 

A "Diploma" kiállításon az az építőművészet, a formatervezés és a tervezőgrafika szakos végzősök mutatták be munkáikat.
Fotó: Molcsányi Máté

– Az oktatás, képzés egész vertikumát lefedik lassan. Milyen irányban indultak még?

– A Design Campus keretében négy önálló tanszék jött létre június 1-jétől. Az elméleti és alapképző tanszék fogja össze a művészetelméleti, műveltségi és alapozó tárgyakat, és a három szakstúdióból lett tanszékek, így az építőművész, a formatervező és a tervezőgrafika tanszékek azok, amelyek az adott szakhoz tartozó tervezési és szakelméleti feladatokat látják el.

A "Diploma" kiállításon az az építőművészet, a formatervezés és a tervezőgrafika szakos végzősök mutatták be munkáikat.
Fotó: Molcsányi Máté

Az elindulással egy időben létrehoztuk a Design Campus Kompetencia Központot azzal a céllal, hogy szervezze a kutatás-fejlesztési, innovációs projekteket, amelyek az ipari vagy egyetemi partnerekkel közösen megvalósíthatók. Ez szervezi a graduális képzéseken túli területeket, így például a felvételi előkészítő iskolánkat, a Before Unit. Tervezzük az úgynevezett Inkubációs Program megvalósítását, ami a mesterdiplomás végzettjeinknek ad lehetőséget egyéni kutatásokra és projektekre. Továbbá szervezünk egy művészettudományi doktori iskolát is, ami az ebben részt vevőket arra is felkészíti, hogy a későbbiekben az oktatásban oktatóként tudjanak tevékenykedni. 

A "Diploma" kiállításon az az építőművészet, a formatervezés és a tervezőgrafika szakos végzősök mutatták be munkáikat.
Fotó: Molcsányi Máté

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában