Németország is próbálkozott a közmunkával, de hamar megszabadult tőle

A Belügyminisztérium közfoglalkoztatásról és a szociális gazdaságról szóló nemzetközi konferenciájának slusszpoénja volt, amikor a Német Szövetségi Munkaügyi Hivatal vezetője magyarázta, miért nem ér semmit a közmunka, ha nincs mellette például képzés, átképzés, tanácsadás, hogy mielőbb visszatérhessenek az elsődleges munkaerőpiacra az onnan korábban kiesett emberek - írja az Abcúg.

Nemzetközi konferenciát rendezett a közmunkáról és a szociális gazdaságról a Belügyminisztérium, hogy eszmét és jó gyakorlatokat cseréljenek olyan európai országokkal, ahol valamilyen formában működik közfoglalkoztatás, vagy a szociális szövetkezeti rendszer, amivel most a magyar kormány is kísérletezik.

A konferenciára a Magyarországénál jóval fejlettebb és nagyobb hagyományokra visszatekintő szövetkezeti kultúrával rendelkező Spanyolország és Olaszország – utóbbin belül a Trentino nevű kis észak-olasz tartomány – képviselői mellett a Magyarországgal jóval könnyebben összehasonlítható Szlovákiát, és a közép-európai régióban vezető Németországot is meghívta a Belügyminisztérium.

Csakhogy a német meghívott, Wolfgang Müller, a Német Szövetségi Munkaügyi Hivatal ügyvezető igazgatója leginkább arról beszélt,

A német sztori

Németország a berlini fal leomlása, Kelet- és Nyugat-Németország újraegyesítése után próbálkozott a közmunkával, hogy ezzel segítse a nyugat-németekhez képest komoly versenyhátrányban lévő kelet-német munkaerő beilleszkedését a közös munkaerőpiacra.

Az állami beavatkozást a munkaerőpiaci folyamatokba leginkább az indokolta Németországban, hogy 1990 után az újraegyesített országnak kezdeni kellett valamit a piacon hirtelen megjelenő új munkaerő-tömeggel.

Ők jellemzően a kelet-német, szovjet modell alapján szerveződött ipar munkásai voltak, akik alól a túlkínálat miatt sorra bezárták az amúgy is gazdaságtalanul működő kelet-németországi gyárakat.

Ráadásul az NDK-ban egyébként is magasabb volt a foglalkoztatás – az NSZK-val ellentétben itt például általában a nők is dolgoztak – így a tömeges munkanélkülivé válásuk eléggé megrázta a német gazdaságot, és – ahogy Wolfgang Müller fogalmazott – “a társadalmi békét is megrendítette".

A közfoglalkoztatás részleteiről – formáiról, megszervezéséről, szerkezetéről – szándékosan nem beszélt előadásában Müller. Egyszerűen azért, mert a szövetségi munkaügyi hivatalnál hamar rájöttek, a közfoglalkoztatás nem lesz jó arra a célra, amire kitalálták: hogy felkészítse és hozzásegítse a valódi munkaerőpiacra való belépéshez a kelet-német munkaerőt.

A munkanélküliség néha jobb, mint a közfoglalkoztatás

– mondta Müller, és ennek szemléltetésére egy példát idézett: a munkaügyi hivatal felmérései alapján a kilencvenes-kétezres években Németországban a közfoglalkoztatásban részt vevőket egyszerűen kevesebbszer alkalmazták, mint azokat, akiknek az önéletrajzában “munkanélküli" szerepelt korábbi munkaügyi státuszként.

Negatív kicsengése volt annak, hogy valaki közmunkásként dolgozott, míg a “munkanélküli" egy sokkal semlegesebb státusznak számított.

Képzés nélkül semmit sem ér

Mivel a számok nem azt mutatták, hogy a közmunkából vezet út a valódi munkaerőpiacra, és a közfoglalkoztatás megjelenése a kívánt gazdasági növekedést sem hozta meg, az akkori német kormány úgy döntött, megszünteti ezt az eszközt.

Helyette pedig belepakoltak egy csomó olyan “puha" elemet, mint az átképzés, a tanácsadás és a mentorálás, amik sokkal indirektebb módon hatnak a munkaerőpiacra, mint az állami munkahelyteremtés.

Ezeket a szolgáltatásokat jelenleg is nyújtja a Német Szövetségi Munkaügyi Hivatal, ami – emelte ki külön Wolfgang Müller – független szereplő a német államszervezetben, nem tartozik semmilyen minisztérium felügyelete alá, saját költségvetése van, tehát a politika is nehezebben befolyásolja a munkáját. Szövetségi, nem tartományi szinten működik, hogy egységesen tudjon munkaerőpiaci folyamatokra reagálni, és országszerte ezer körüli irodája van.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati ügyekért felelős államtitkára a konferencia utolsó előadását prezentáló Müller után megtartott rövid értékelő beszédében maga vallotta be: kicsit megzavarodott attól, hogy német kollégája a közfoglalkoztatás, mint eszköz haszontalanságáról beszélt. De az előadás végére mégiscsak megnyugodott – mondta – valószínűleg azért, mert itt hangzott el Müllertől az a kikötés, hogy nem létezik uniform modell,

Nálunk más az irány

A német tanulságok különösen erősen rezonálnak Magyarországon, ahol még mindig számos blokk akadályozza, hogy a közfoglalkoztatási programban részt vevők útja az elsődleges munkaerőpiacra vezessen.

Több kutatás, mondjuk a Szegénységellenes Hálózat kutatása, vagy az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete 2014-es, átfogó kutatása a közmunkaprogramról hangsúlyozza például, hogy sokszor épp a közmunka miatt nincs ideje a közfoglalkoztatottnak állásinterjúra mennie. Sőt, a kutatások beszámolnak olyan helyzetekről is, amikor a munkaadók kifejezetten tiltották, hogy a közmunkások munkaidőben állásügyben intézkedjenek.

Igaz – hangsúlyozza az MTA említett tanulmánya – a munkaerőpiac peremén lévő 1-1,5 millió ember számára legtöbbször puszta élethelyzetük az akadálya annak, hogy kilépjenek a közmunka világából. Sokaknak ugyanis már az komoly anyagi erőfeszítést jelent, hogy egyáltalán elutazzanak egy állásinterjúra. Ezeknek az embereknek nincs meg a minimális megélhetési biztonsága, ami ahhoz kellene, hogy egyáltalán esélyük legyen munkába állni – emelték ki a kutatás szerzői a 444-nek adott interjújukban.

A másik probléma – ami leginkább a vidéki kistelepülésekre jellemző -, hogy sokszor a közmunkát megszervező önkormányzatok igyekeznek ellehetetleníteni, hogy a helyi szegények más munkát vállaljanak. A közmunka jó eszköz a félfeudális alá-fölérendeltségi viszonyok fenntartására, egyszerűen mert így a polgármester és a településvezetés diszponál afelett, kinek lesz munkája – és így megélhetése – a jövő hónapban, és kinek nem.

Arra a gondolatra pedig, hogy Wolfgang Müller, a német munkaügyi szakember szerint a képzés és a tanácsadás a legfontosabb lépés az elsődleges munkaerőpiacra vezető úton, érdemes felidézni egy, a magyar közmunkások körében végzett nem reprezentatív kutatást. Ebből kiderült: