Fertő–Hanság Nemzeti Park

18 órája

Darvak látványos vonulása - Megérkeztek a Fertőre

Megérkeztek az első darucsapatok a Fertő–Hanság Nemzeti Parkba. Első körben egy-két ezer madarat észleltek Mekszikópuszta környékén, a hét közepére azonban 10-12 ezerre növekedett a számuk. Azóta is folyamatosan érkeznek, különleges élményt nyújtva a természetbarátoknak.

Bódvai Ildikó

Fotó: Szilágyi Attila

- A vonuló madarak érkezése mellett érdemes megjegyezni, hogy idén a Hanságban két helyen, és a Fertőn valószínűsíthetően egy további helyen sikeresen fészkeltek darvak, ami az elmúlt száz évben nem fordult elő. A vonulásuk korábban október legvégén szokott kezdődni, most  két héttel korábban jöttek. Gyűrűzési adatokból tudjuk, hogy a Baltikum és Finnország felől érkeznek a nyár közepétől a Hortobágyra, ahol megpihennek, erőt gyűjtenek és a ludakhoz hasonlóan szemezgetnek a kukoricából, amit ilyentájt takarítanak be a Kárpát-medencében – tudtuk meg Pellinger Attilától, a Fertő–Hanság Nemzeti Park természetmegőrzési osztályvezetőjétől.

darvak
Esténként 10-12 ezer madár húz be éjszakázni a Fertőre. A darvak a Hortobágyról érkeznek.
Fotó:  Szilágyi Attila

Darvak ezrei pihennek a Fertőn

A darvak látványos, a gólyánál nagyobb testű madarak. Rikoltozó, kurrogó hangot adnak ki, amit sokszor a városokban is lehet hallani. A klímaváltozásnak köszönhető, hogy az utóbbi években a Fertőt is érinti a vonulási útvonaluk. Harminc-ötven évvel ezelőtt még a Boszporuszon át repültek Afrikába, ahová ma már csak kisebb részük jut el. Most jobbára Dél-Nyugat Európa térségében, Franciaországban, Spanyolországban és Portugáliában telelnek, ezért esik térségünk a vonulási útvonalukba. Magyarországon nagy számban, százezres példányban a Hortobágyon lehet találkozni velük, onnan veszik errefelé az irányt, a Fertőn időznek kicsit, majd indulnak tovább Nyugatra.  A látványos vonulásról a Kisalföld múlt ősszel is beszámolt.

- Óriási csapatokban érkeznek, felejthetetlen élményt jelent, amikor valaki ilyen rajjal találkozik. A Fertő-Hanság Nemzeti Park honlapján és a Facebook-oldalunkon is hírt adunk az érkezésükről és arról, hogy mikor érdemes a megfigyelő pontokról követni a vonulásukat. Főként Mosonbánfalva (Apetlon), Pomogy (Pamhágen) és Mekszikópuszta környékén tartózkodnak, leginkább alkonyat táján lehet találkozni velük. A nemzeti parkban előreláthatólag két-három hétig maradnak, a korábbi években november elején fejeződött be a nagyobb csapatok átvonulása.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában