Az első munkahelyéről ment nyugdíjba - A fertőendrédi férfi 55 évet dolgozott egyetlen cégnél

- Szerettem a munkámat, a főnökeim pedig megbecsültek. Az ő barátságuk adta az erőt és a kedvet a folytatáshoz - adott rövid, tömör választ Jagadics István arra a kérdésre, hogy miért maradt ilyen hosszú ideig egyetlen munkahelyen. - Már öt éve elmehettem volna nyugdíjba, de az akkori igazgató azt mondta, István, téged nem engedünk. Hivatalosan persze nyugdíjas státuszba kerültem, de maradtam a cégnél és ugyanúgy végeztem a munkámat, mint korábban. Annyi volt a különbség, hogy már a nyugdíjamat is kaptam - tette hozzá derűsen a FÉSZ Zrt. immár valóban nyugdíjas gépkocsivezetője.

István annak idején a kapuvári szakmunkásképzőben végzett általános lakatosként és már az iskolai gyakorlatát is a FÉSZ-nél töltötte, így jött ki az építőipari cégnél eltöltött 55 év. Amikor végzett, még Fertődön volt a cég központja, az ottani lakatosüzemben helyezkedett el. Nem sokáig dolgozott a szakmában, mert 1973-ban, 19 évesen behívták két évre katonának. Nagycenken szolgált gépkocsivezetőként.

- A leszerelés után a FÉSZ-hez mentem vissza, akkor éppen gépkocsivezetőt kerestek és én kaptam az alkalmon. A, B, C, D és F kategóriás hivatásos jogosítványom van, ma már több mint kétmillió kilométert levezettem balesetmentesen. Az 500 ezer és a 750 ezer kilométer után még kaptam kitüntetést, de azóta már sem én, sem a cég nem számolja, hol tartok. A kezdet kezdetén még anyagot és az építőipari brigádokat szállítottam egyik munkahelyről a másikra. A nyolcvanas években személyautóra kerültem, három Volgát "használtam el". Sokat hordtam akkoriban a főnökséget Budapestre a különböző minisztériumokba, külképviseletekre. Egy időben Kapuvárról, Fertődről és a környező településekről szállítottam a dolgozókat a soproni központba és az építkezésekhez. Itt aztán letettem a buszt és napközben átültem kisteherautóba - sorolta az emlékeket.

A legszívesebben mégis az utolsó tíz évre emlékszik vissza, mert ebben az időszakban igazán érdekes és felelősségteljes feladatokat kapott. - Megbecsültek a főnökeim, mert tudták, hogy pontos vagyok és amivel megbíznak, azt önállóan, hiba nélkül elvégzem. Pályázati anyagokat vittem például Budapestre, amikkel ugye nem lehetett késni, hivatalokba jártam, okmányokat intéztem, árubeszerzéssel foglalkoztam. Az ő szeretetük és bizalmuk adott plusz erőt, hogy a nyugdíjkorhatár után is folytassam a munkát. Most viszont már az egészségem is azt diktálja, hogy le kell állni - mondta István, akit a karácsony előtti céges ünnepségen búcsúztattak el a munkatársai. Azt mondja, nagyon megható volt az ünnepség. Kapott ajándékot, és egy könyvet a cég történetéről, amit mindenki aláírt, Kassai Zoltán vezérigazgató és Khaut András, az igazgatóság elnöke pedig kedves szavakat írt hozzá.

Sokszor, sokan megkérdezték tőle, hogy nem fordult-e meg a fejében az évtizedek alatt, hogy munkahelyet váltson, átüljön kamionra, vagy több pénzért kimenjen Ausztriába? A válasza mindig az volt, hogy nem. - Itt szerettek engem és számomra ez a legfontosabb - tette hozzá. Mostantól várja az igazi nyugdíjas élet, de unatkozni nem fog, mert egy családi ház körül mindig van tennivaló.