Elismerés

2023.06.12. 06:40

Győri csodanők - Melinda megidézte a Vörös Barátok elfeledett szellemét Sokorópátkán

A zsűri harmadik díjazottja Vass-Odor Melinda lett a WonderWMN Győr versenyen. Két település kulturális szervezője, aki megidézte a Vörös Barátok elfeledett szellemét, emellett a Sokorópátkai Nőegylet és a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület oszlopos tagja.

kisalfold.hu

Vass-Odor Melinda művelődésszervező.

Fotó: Csapó Balázs

A zsűri harmadik díjazottja Vass-Odor Melinda lett a WonderWMN Győr versenyen. Két település kulturális szervezője, aki megidézte a Vörös Barátok elfeledett szellemét, emellett a Sokorópátkai Nőegylet és a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület oszlopos tagja.

Vass-Odor Melindára nem is egy, hanem rögtön két jelölés érkezett a díjra.

– A WonderWMN díj jelöltjei és díjazottjai közül, többekkel is rendszeres munkakapcsolatba vagyunk, nem lepődtem meg, hogy jelölték őket. Magamon azonban igen, sose gondoltam, hogy kiemelendő lenne, amit csinálok.

Vass-Odor Melinda elmondta kereskedelmi középiskolában végzett, továbbtanulásnál pedig két fontos szempont volt, szeretet volna Győrben maradni, valamint a közösségi munkához kapcsolódó szakot szeretet volna, így esett a választása a művelődés szervezőre.

Vass-Odor Melinda művelődésszervező.
Fotó: Csapó Balázs

– A végzést követően évekig nem dolgoztam a szakmában, hanem kereskedelmi vonalon helyeztem el, de a különböző szervezéssel, csapatépítéssel kapcsolatos feladatok mindig megtaláltak. A gyerekek születése után döntöttem, úgy hogy szeretném kipróbálni magam művelődésszervezőként. Így kerültem Sokorópátkára, és a ami napig hálás vagyok, hogy befogadtak. Számos kedves ismerőst és barátot szereztem az elmúlt években, ezek kapcsolatok motiválnak igazán.

Sokorópátkára kerülve, elkezdte kutatni a helyi jellegzetességeket, így talált rá a Vörös Barátok legendájára, mely a környéken már jócskán feledésbe merült. E köré a história a köré épül a Sokorópátkai kísértetjárás és a Győrújbaráti borzongás, amelyekre több százan látogatnak el minden évben.

– Érdekesség, hogy az összes környező településen rémtörténetek kapcsolódnak a Vörös Barátokhoz, egyedül Győrújbaráton volt pozitív a megítélésük. Ezeknek a különbségeknek köszönhetően, mindkét esemény kicsit más. Azt tervezzük, hogy idővel egy programsorozatot építünk rá a környező településekkel együttműködve.

Jövő hét végére pedig a kamaszoknak készül nyárindító programmal.

– Épp nagy fába vágtam a fejszémet, készülők az első Győrújbaráti Ifjúsági napra, a Village Rally-ra. Szerettem volna egy olyan eseményt ami a tizenéves korosztályt szólítja meg. Őket a legnagyobb kihívás mozgósítani a helyi programokkal, ezért kommunikációs szakemberekkel és coachokkal is beszéltem, hogy hogyan lehetne bevonni ezt a korosztályt a közösségi eseményekbe. Ők is mondták, hogy nem lesz könnyű dolgom, még szerencse, hogy bírom a kihívásokat.

A június 18-ára tervezett eseményre a fiatalok már megszavazták a fellépőket, emellett különböző csapatfeladatokkal várják a résztvevőket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában