Szent Anna Cserkész Raj

2023.04.13. 11:11

Faluszépítés Szanyban cserkész módra

A szanyi katolikus általános iskola 21 alsó tagozatosának részvételével megalakult a Szent Anna Cserkész Raj. A napokban megtartották az első gyűlésüket a Szent Anna- kápolnánál.

Kustor Réka

Szebbé tették környezetüket Szanyban a diákok. Fotó: Szent Anna Katolikus Iskola

Elsőként a diákok megismerkedtek a cserkésztörvény 10 pontjával, majd a cserkészjelszóval és -köszönéssel. Ezt követően a szorgos kezek szebbé és tisztábbá tették a kápolna környékét. 

Szent Annához köthető eseményük is volt, az idei tanévben harmadjára barangolták be a környéket. A túrájuk helyszíneként Kapuvárt járták be, meglátogatták többek között a Szent Anna-templomot és a Rábaközi Muzeális Kiállítóhelyet. A pihenés mellett a megmérettetések sem maradtak el, a szanyi diákok sorra jól szerepeltek a körzeti és országos versenyeken egyaránt. 

A tavasz beköszöntével elkezdődtek a kerti munkálatok, az iskolakertben különböző növényeket ültettek a tanulók. Tágabb környezetükben is aktívak voltak a diákok, Szany belterületének számos utcáját, közterét tisztították meg az eldobott hulladékoktól. Hagyományaikhoz híven rendbe tették a templomteret is, megszabadítva az őszi avartól, a lehullott ágaktól, hulladékoktól. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában