2023.02.19. 11:01
Volt egyszer egy Sotex-kolónia Sopronban - Emlékek a gyárral szomszédos, 111 éves lakótelepről
Több jelentése is lehet a kolónia szónak: esetünkben az egy vállalat által a munkásai, alkalmazottai részére létesített és fenntartott lakótelep a helytálló. Amelyeket a kapitalista fejlődés idején számos városban és gyárban építettek. Így Sopronban is 1912-ben, az egykori szőnyeggyár mellett.
Csúcsidőben több mint kétszáz ember lakta a városrészt.
A helyi köznyelv inkább csak kolóninak hívta a csúcsidőben több mint kétszáz ember lakta kisebb városrészt. Ma már csak három idős ember képviseli a valamikor zajos mindennapjairól ismert telepet.
A szabályos téglalap alapú helyszín két sorban négy különálló, emeletes házat tartalmazott – lényegében ma is ezt látja a külső szemlélő –, házanként négy lakással, az épületeket kerítéssel is elválasztva. A telepet nyugatról a sörgyár és később az AFIT-gyár, északról az osztrák határ felé vezető Somfalvi út, keletről a salakos Sotex-focipálya és az elhagyott lovarda, délről maga a gyár, illetve közvetlenül annak óvodája határolta. Mindkét hosszanti oldalán, illetve a két házsor között mintegy a kolóniához tartozó utcák jelentették a belső elkülönítés vonalát.
A tömbhöz tartozott a mosókonyha, benne a lakók részére – jelentkezés esetén – fürdési lehetőséggel. A disznóhidasokban mód nyílt állattartásra is, az apró kertekben tyúk- és nyúl-ólak „színesítették” az életképet, akadt, aki galambtenyésztéssel, selyemhernyókkal foglalkozott, néha neveltek kecskét, a kutyák pedig megugatták az arra tévedő idegeneket. A kis földeken megtermelhették a háztartáshoz szükséges alapvető növényi élelmiszereket.
A lakók többsége szinte kivétel nélkül a szőnyeggyárban dolgozott, vízvezetékszerelő, esztergályos, lakatos, hegesztő, sofőr, festő, kovács, textiles szakmunkás, betanított munkás élte hétköznapjait e környezetben. Ritkaságnak számított, ha vezető beosztású gyári szakember költözött a munkások közé.
A környék igazi táptalaja volt a soproni sportvilág utánpótlásának. Modellező-világbajnok, világbajnoki helyezett tekéző mellett jó nevű futballisták egész sora kezdte pályafutását előbb a belső utcák mozgalmas hétköznapjain: disznóölés után az „áldozat” felfújt hólyagját passzolgatva, majd már szervezett keretek között a város egyesületeiben. A szépszámú, nagyjából az utcán nevelkedő lány és fiú pilinckézéssel, rabló-pandúr játékkal, bújócskázással, a szederfákra mászással, nyáron a patakokhoz járva fürdéssel, télen korcsolyázással megedződve léphetett át később a felnőttek ugyancsak nem könnyű világába. Uszodában szegény volt Sopron, nagy szónak számított, ha a fésűsfonalgyár beengedte a szőnyeggyári ifjakat is a huszonöt méteres medencéjébe. A közeli tekepályán bábuállítással lehetett némi zsebpénzhez jutni, de sikerrel barangoltak cseresznyéért, áfonyáért, gombáért, gesztenyéért, mikor, minek volt éppen az időszaka…
A múlt Sotex-gyári emlékeibe a valamikor ifjúkorát a lakótelepen élő, évtizedekkel ezelőtt a soproni közéletben is otthonos Fiziker József avatta be olvasóinkat. Persze, csak összefoglaló jelleggel, hiszen a „kolóni” a felsoroltakon kívül megannyi csodás ifjúkori emléket, történetet, és sajnos, szívfájdító eseményt rejt – mint például 1956-ot, amikor emberek sokasága hagyta el a mellette lévő Somfalvi úton gyalogolva az országot. A telepről is, míg sokan más hazai környezetbe kerülve próbálták meg sorsuk alakítását, ki kisebb, ki nagyobb sikerrel.
Mára megváltozott az egész háztömb, nincs már szőnyeggyár se, megújult tulajdonukban élnek a huszonegyedik századi utódok, akiknek gyermekei már egészen más elfoglaltságokkal érkeznek az önállóság, a modern felnőttkor küszöbére.
De maradt három idős ember, akik ma jóval nyolcvan fölött is ottani lakók, egy eltűnt kor tanúi, még nosztalgiázhatnak ifjúságuk nehéz, de élményeket is gyakran adó korszakáról: Nemes Jánosné, Benkő Ottóné és Horváth Lajosné.
