2 órája
Negyven év szívvel és tollal - Megjelent Kuntz Zoltán soproni újságíró legújabb könyve
Kuntz Zoltán a Kisalföld egykori soproni újságírója legújabb könyvében negyven év újságírói pályájának állít emléket. A könyv azonban nem róla szól, hanem a városban megélt eseményeket, történeteket és sok-sok soproni ember portréját adja közre, úgy, ahogyan azt ő látta.
Kuntz Zoltán, Negyven év szívvel és tollal című könyvének bemutatóján.
Fotó: Bódvai Ildikó
- Ez a könyv a pályám tükre, de nem rólam szól, hanem arról a sok emberről, sok történetről és eseményről, amivel a negyven év alatt találkoztam - mondta legújabb, Negyven év szívvel és tollal című kötetéről Kuntz Zoltán.
Fotó: Bódvai Ildikó
- Én nemcsak beestem az utcáról a szerkesztőségbe, hanem tudatosan készültem a pályára. Elvégeztem az újságíró iskolát és rövid ideig az MTI tudósítója voltam Tatabányán és Győrben. A hírügynökségi munka azonban nem tetszett, mert szerettem bővebben, mesélősen írni, ezért jelentkeztem a Kisalföld győri szerkesztőségébe. Miután beváltam, felajánlottak egy soproni újságírói állást, amit elfogadtam. Éppen negyven éve, 1984-ben kezdtem meg a munkát a városban. Rengeteg érdekes történettel, értékes emberrel találkoztam. Egy jó pár éve viszont már nem vagyok aktív újságíró, Europali néven indítottam blogot, oda írom a cikkeimet és könyveket írok. Úgy gondolom, ezzel a kötettel keretbe foglalom a pályámat. Sopron negyven esztendejének közélete jelenik meg benne egykori fontos eseményekről, történetekről, érdekes emberekről az újságíró szemszögéből láttatva - beszélt arról, hogy miért tartotta fontosnak megírni a Negyven év szívvel és tollal című könyvét.
Negyven év szívvel és tollal
- Szívből megszerettem ezt a várost, amely az élő történelem számomra is. Népvándorlások útvonala. Ezeréves kapu, amelyen ha benyit valaki, csodákra talál. Hát én benyitottam és valóban kitárult elém egy sajátos, újságírói kalandra, de emberi utazásra is hívó világ. A Kisalföld soproni szerkesztőségében kezdtem el új életemet, cikkek százait írhattam meg és találkozhattam sok-sok érdekes és értékes emberrel, akik közelebb hozták számomra a soproniság különös és egyedi tudatvilágát.Tanúként lehettem részese Sopron történelmének. Nagy események, de apró közéleti rezdülések megélőjeként és megfigyelőjeként nyújtom ezúttal olvasóim felé négy évtizedes újságírói pályám tükrét - fogalmazott Zoltán, aki óhatatlanul összehasonlítja a 80-as, 90-es évek közéletét a maival. Mindazoknak ajánlja könyvét, akik a közélet szereplői voltak, vagy egyszerűen csak érdeklődnek a város közelmúltbeli történései iránt. Zoltán korábbi könyveiről is beszámolt a Kisalföld.
A bemutatón megtelt a városi könyvtár olvasóterme. Sok barát, ismerős és hűséges olvasó volt kíváncsi Kuntz Zoltán legújabb kötetére. Bevezetésképpen Bertáné Szita Myra múltidéző, hangulatos soproni kisfilmjét vetítették le, ami segített abban, hogy magunk előtt lássuk a tíz, húsz, harminc és negyven évvel ezelőtti Sopront. Ezután Vörös Ákos mestertanár, a Lions Club Sopron tagja beszélgetett a szerzővel és tett fel olyan kérdéseket az újságírói munkáról, a sztorik felkutatásáról, ami sokakat érdekelt. Igazi kíváncsiság volt a szavaiban Zoltán pedig igyekezett választ adni arra, hogy milyen volt az újságírói munka egykor és ma. Sopronba való érkezéséről, a városhoz fűződő viszonyáról, érdekes emberekről, emlékezetes szituációkról és kedvenc témájáról, a faluriportokról is beszélt.
A kötet a Cédrus könyvkereskedésben szerezhető be.
A Negyven év szívvel és tollal című kötet előszavában motivációiról vall a szerző
Ez a könyvem visszatekintés. Negyvenéves újságírói pályámnak tükre. Amikor megírásának ötlete felmerült bennem, arra gondoltam, te jó ég! Hogy is lehetne egybefűzni azokat a történeteket, eseményeket, találkozásokat, aminek Sopron adta meg a keretét. Hogyan is adhatnám vissza száz, meg száz újságcikkem szereplőinek arculatát. Miként írhatok meg egy könyvet annyi mindenről, amit egy soproni zsurnaliszta négy évtized alatt megél és megtapasztal városának mindennapi forgatagából. Először kételkedtem, vajúdott bennem az elhatározás, küszködtem kishitűségemmel, majd mégis belekezdtem, hiszen úgy gondoltam nem hagyhatom magamba zártan elmúlni, elveszni az élményeket, az újságírói kalandokat, amelyeket az öreg civitas kegyesen nekem adott. Így hát írni kezdtem, és ahogy gyülekeztek a visszaemlékezések sorai, rokonszenvre, biztatásra találtam, és egyre inkább úgy tűnt olvasóim visszajelzéseiből, hogy jó úton járok. Mégis munkám közben gyakran megakadtam, rá kellett döbbennem a tollam ereje nem elég arra, hogy mindenkit megidézzek, bármennyire is igyekeztem nem írhattam sokakról, akikkel sorsom és pályám összehozott. Pedig így szerettem volna! A memóriám mégis lankadatlanul hajtott, annyi minden eszembe jutott, amiről nem is gondoltam, hogy valaha előbányászhatom emlékeim mélyéből. Nem csupán az újságcikkeimre gondolok, hanem a hétköznapi találkozásokra, akár egy kutyasétáltatás alkalmából a soproni erdő mélyén, vagy éppen valamelyik hangulatos vendéglőben, esetleg a tömegtől zsúfolt stadionban. Így tódultak fel a képek a múltamból és láttam például Szekendy Tamás orgonistát a Tómalom langyos vízében, Molnár Lászlót, a Liszt igazgatóját mackós járásában. Vagy, ahogy Soproni Horváth Lajos barátomra várakoztam egy vidám beszélgetésre.
Grasl Gyula pedig, aki tölgyfa bútorokat faragott, fémhulladékokból hajlított és hegesztett csodálatos szobrokat, verseket írt, ma is megragad nem mindennapi - igaz nem felfedezett - tehetségével. És láttam mindenkit másként is, sorolhatnám szinte vég nélkül kiket, mégpedig „civilként”, és nem riportalanyként, hanem csakúgy a maguk emberi egyszerűségében. Mennyi mindent megfigyelhettem, élőket és a már ebből a világból eltávozottakat, képek villantak elém, mosolyok derültek fel a múltból, fájdalmak és boldogságok. Örömök és szenvedések, az élet és annak szereplői. Méghozzá a Soproni Életé, aminek részleteibe betekinthettem, sorsom jóvoltából megörökíthettem.
