2022.12.01. 18:51
Négy évtized után búcsúzik kis pácienseitől az ismert győri gyermekháziorvos
Nem könnyű megválni a csaknem négy évtizedes szolgálattól – mert a gyermekgyógyászatot nehéz lenne másként nevezni. Dr. Fejes Irén ugyan öt esztendeje nyugdíjba ment, de a végleges búcsú ideje most érkezett el. A hozzá tartozó gyermekek szüleinek egy része már tudja a hírt. A csendes, határozott, népszerű győri doktornő elköszönni készül körzetétől.
Fejes Irén még nem gondolkodott azon, mihez kezd majd a szabadidejével.
– Milyen lehet az utolsó munkanapja?
– Mivel a szilveszter előtti napra, december 30-ra esik, talán kicsit vidám is, de biztos, hogy munkával telik. A pénteki nap ugyanis a betegrendelésen kívül az oltásoké és a tanácsadásé is, ezért a feladataimat éppen úgy el kell látnom, mint előtte bármikor.
– Emlékszik még az első munkanapjára is?
– Édesanyám székébe ülhettem, őt dr. Fejes Istvánnéként ismerték. Közel negyed évszázados munkájának a folytatása számomra egyszerre volt megható és örömteli. A kórházi éveim utáni első napom 1984 első munkanapja volt, ismerkedéssel telt. Sose felejtem, hogy az egyik gyerek így köszöntött engem: „Ez a néni a doktor néni kislánya?”
– Magától értetődött az anyai hivatás folytatása?
– Nem egészen. Édesapám, aki akkoriban a kórház igazgatóhelyettese volt, csak magát az orvosi pályát javasolta, magam az ötödik egyetemi évem alatt döntöttem a gyermekgyógyászat mellett. Édesanyám nem erőltette a saját szakterületét, de a választásomban nyilván szerepe volt az ő pályafutásának.
– Hogyan kezdte el a gyermekorvosi pályát?
– Negyvennégy éve kezdtem dolgozni a kórház gyermekosztályán, ahol meghatározónak bizonyult szakmai előmenetelemre dr. Méhes Károly főorvos oktatómunkája. Sorsom szerencséjének tartom, hogy irányításával és a kiváló kollégák segítségével megfelelő szakmai gyakorlatot, szemléletet tudtam szerezni.
– Összeszámolta, hogy a háziorvosi munkája alatt hány beteg gyermeket kezelt?
– Nagyjából meg tudom mondani, mert az év végi kötelező jelentéseink általában hétezer körüli betegszámot tartalmaztak. Nos, csupán ezt kell beszorozni harminckilenccel… Ehhez jönnek még az iskolai szűrések és az ügyeletek. Ennyi év alatt a legtöbb házi gyermekorvos nagyjából hasonló betegforgalmat kezel.
– Voltak-e különösen nehéz időszakai?
– Minden tél annak számított, egy-egy rendelésen sokszor hetven-nyolcvan gyógyulást remélő aprósággal és a szüleikkel. Ezeken kívül a Covid-időszak okozott rendkívüli megterhelést, miután lázas beteget nem lehetett behívni, pedig a beteg gyerekek általában lázasak. Lényegében a szülők együttműködésével, telekommunikációs rendszerben kellett helytállnunk.
– Nyilván előfordultak a praxisában rendkívüli esetek is…
– Jó néhány sürgős műtétre való beutalást kellett intéznem, van három szívműtéten átesett betegem, akik ma egészségesek. A legnagyobb kihívás az, hogy jelentéktelennek tűnő panaszokból rá- érezzen az ember, hogy további kivizsgálás szükséges. Tudom, vannak túlságosan aggódó szülők, de az sose felesleges, mert a szülő megnyugtatása az orvos által a gyerekre is pozitív hatással van.
– Mivel búcsúzik a munkahelyétől?
– Azzal, hogy hiányozni fognak a gyerekek, mindig is a jelenlétük adta az energiámat. Nagyon szerettem a munkámat, a kollégákat, az asszisztensemet, a védőnőket. Jelenleg annyi a dolgom, hogy azon még nem gondolkodtam, mit fogok csinálni a szabadidőmben. A két lányom még a kórházi éveim alatt született, van három kamasz unokám, és amíg ők igénylik, velük bizonyára többet foglalkozhatok.
