Újra felfedezett világutazó

Bozóky Dezső, az Osztrák–Magyar Monarchia sorhajóorvosa 1907–1909 között teljesített katonai szolgálatot a Távol-Keleten. Ez idő alatt többször is megfordult a Szigetvár, a Ferenc József és a Leopárd nevű hadihajókkal Kína, Korea és Japán legjelentősebb kikötőiben, sőt Vlagyivosztokig is eljutott. Élményeit fotográfiái mellett újságcikkekben, valamint kétkötetes, tudományos igényességgel megírt útirajzában örökítette meg. Az 1911-es Két év Keletázsiában (sic!) című művében megjegyzi, hogy „hadihajón beutazni a nagy világot előkelő s úri dolog. A kiváltságos állás, melyet a hadihajók tisztikara az egész világon élvez, sok ajtót nyit meg előttünk, melyeken még a milliók fölött rendelkező turisták is hiába kopogtatnak, mivel még az ő mindenható aranyaik előtt sem nyílnak meg azok.”

A nagyváradi világutazó szenvedélyesen fotózott az útjain. Akkor is, amikor a Ferenc József hajóval Koreában kötött ki. Mint Csoma Mózes, a kötet társszerzője írja, a fiatal orvos rendkívül éles szemmel figyelte meg a Koreai Császárság végnapjait, valamint a japán gyarmatosítók által irányított gyors modernizációt. Bozóky ezt a folyamatot egyszerre tartotta fájdalmasan szomorúnak és az életkörülmények javulása szempontjából pozitívnak, de úgy vélte, hogy Korea sokkal jobb kezekben lesz a felkelő nap országának irányítása, mint az orosz medve uralma alatt.

Több mint 110 év elteltével különösen érdekes látni a kézzel színezett üvegdiákat, napfénypapírokat, celloidin fotográfiákat, amelyek az azóta brutálisan kettévált Koreai-félsziget egykori mindennapjaiba röpítenek. Abba a korba, amely még sokat mutatott a régi, tradicionális Koreából. A magyar, angol és koreai nyelven íródott Látogatás a Hajnalpír Országában című kötet Bozóky Dezső valamennyi saját kezűleg készített és vásárolt koreai fotóját bemutatja (153 darabot), a felvételekhez pedig leírások és érdekes tanulmányok is kapcsolódnak.

Bozóky láthatóan értett a fénnyel íráshoz, és kiváló géppel dolgozhatott. Precízek, mégsem unalmasak a képbeállításai, hiszen szerette megörökíteni a mozgást. Alanyai – bár állítólag rendre meglepődtek masináján – természetes valójukban vannak felvéve. Egyes képek már-már művésziek, mások dokumentaristák, a doktor úgy járt-kelt az emberek között, mint egy mai fotóriporter.

A szerzők abban reménykednek, hogy e kötet hozzájárul a koreai és a magyar kultúra közeledéséhez, ami mindenképp kívánatos. Ezt a közeledést azzal lehetne még inkább előremozdítani, ha Bozóky Dezsőre egy szobor, emléktábla vagy akár utcanév is emlékeztetne végre szülővárosában, Nagyváradon, ahol másik nagy utazónk, Széchenyi Zsigmond is meglátta a napvilágot. Hogy ez a város jelenleg Romániához tartozik? A világvándorok sem ismertek akadályokat…

Borítókép: Bozóky Dezső, az Osztrák–Magyar Monarchia sorhajóorvosa