Magyar Turisztikai Ügynökség

2024.07.01. 17:00

A Coldplay a budapesti szálláshelyeket is megtöltötte

Több mint 110 ezer vendéget és 200 ezer vendégéjszakát regisztráltak Budapesten a Coldplay tripla koncertjéhez kapcsolódva a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján.

MW

A Coldplay együttes budapesti koncertje

Forrás: Coldplay/Facebook

A főváros szálláshely-forgalmi adatai az egekbe szöktek, amikor a világhírű brit zenekar június 16-án, illetve 18-19-én, komoly hazai és nemzetközi érdeklődés mellett koncertet adott a Puskás Arénában - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség hétfőn az MTI-vel. 

Mint írták, 

a koncerteket megelőző héthez képest a vendégeké 35 százalékkal, az általuk eltöltött éjszakáké pedig csaknem 30 százalékkal nőtt a fővárosi szálláshelyeken. 

A forgalom 88 százalékát a külföldi vendégek adták. A legtöbben az Egyesült Királyságból és Izraelből (9-9 százalék), az Egyesült Államokból (6 százalék) és Németországból (5 százalék) érkeztek ekkor a fővárosba. A koncerteket megelőző héthez képest 33 százalékkal nőtt a nemzetközi vendégéjszakák száma. 

"A Coldplay fellépésének jelentős turisztikai hatását mutatja, hogy tavaly, ugyanezen időszak és a megelőző hét között csupán 1 százalékos volt a különbség a külföldi vendégéjszakák számában. Idén viszont több mint a harmadával nőtt a nemzetközi vendégek által eltöltött éjszakák aránya a korábbi héthez képest a fővárosi szálláshelyeken" - idézte a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatóját a közlemény. 

Könnyid László szerint 

a nagy nemzetközi sportesemények és kulturális rendezvények kiemelten fontosak a turizmus számára, hiszen a közvetlen forgalomnövekedésen túl hosszú távon is éreztetik hatásukat. 

"A zenekar és a rajongók által megosztott közösségimédiás posztok hihetetlen számú felhasználót érnek el világszerte, akik így felfigyelhetnek Budapestre, és legközelebb talán már szintén vendégként köszönthetjük őket hazánkban" - emelte ki az MTÜ vezérigazgatója. 

Ezt igazolja, hogy az Instagramon 26,5 millió követővel rendelkező Coldplay június 22-i, Budapest látványosságairól és a koncertről megosztott videóját 

három nap alatt több mint 3 millióan nézték meg, és több mint 170 ezren like-olták. 

További három Budapesttel kapcsolatos posztjukra is érkezett mintegy 850 ezer like, a #coldplaybudapest hashtag-re pedig több mint 4200 bejegyzés. 

A szálláshelyi vendégeken túl nagyon sokan utaztak egy napra Budapestre ebben az időben. Az adatok szerint a tavalyi év azonos időszakához képest a belföldi egynapos látogatók száma 37, a külföldieké pedig 148 százalékkal emelkedett a Coldplay három koncertje alatt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában