Botlatókövek a megöltek emlékére Győrben - fotók

A botlatókövek Gunter Demnig német szobrász alkotásai: a nemzetiszocializmus áldozatai előtt tisztelgő, macskakőre rögzített emléktáblák, amelyeket az elpusztítottak egykori lakhelye előtt helyeznek el a járdába süllyesztve, elgondolkodásra, emlékezésre késztetve a véletlenül beléjük botlókat. Győr sok száz lakásából hurcoltak el zsidó származású polgárokat 1944-ben, s kedden volt a második alkalom, hogy ilyen mementókat helyeztek el a városban. A Rónay Jácint utca 3. számú épület első emeletén élt 1932-től a Klein család, mígnem 1944 májusában szinte mindenüket hátrahagyva először a szigeti gettóba kellett költözniük, majd június 11-én az első győri transzporttal az auschwitz-birkenaui haláltáborba deportálták őket. Az édesapát, Klein Andort, feleségét, Büchler Franciskát és fiukat, Józsefet meggyilkolták. Csak lányuk, Éva élte túl a megpróbáltatásokat, aki erről Az emlékezés kavicsai címmel 1996-ban könyvet is írt.

Kedden fia, az Ausztráliából Győrbe érkezett Quittner György könnyeivel küszködve csodának nevezte édesanyja megmenekülését, de azt is, hogy hét és fél évtizeddel a történtek után ennyien gyűltek össze az ünnepségre. Külön köszönetet mondott a Győr-szerte ismert fotográfusnak, Nagy Istvánnak az ehhez nyújtott sok segítségért, mert így „megmarad a nyom a bűnről, ami elrabolta egy kislánytól a családját". Akcentusára, nem tökéletes magyartudására utalva azt mondta: „Lehet, hogy furcsák a kifejezéseim, de a szívem és a lelkem hangosan szól: nem fogunk benneteket elfelejteni."

Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott arról beszélt, hogy a hetvenöt évvel ezelőtt történtekre azóta sincs emberi ésszel felfogható magyarázat. „Akkor sem látták, tudták az emberek, mi következik, most sem tudhatjuk. Isten adja, hogy a mi életünkben, a gyermekeink életében ilyen soha többet ne történjen – hangsúlyozta. – Ezért fontos, hogy nap mint nap belebotoljunk ezekbe a kövekbe, amelyek nem díszek, hanem történetük van, emberi életeken keresztül szólnak hozzánk."

Az ünnepségen részt vett Takács Istvánné Pintér Erzsébet, aki Eva Quittner (Klein Éva) osztálytársa volt az orsolyitáknál. „Hallomásból tudtuk csak, hogy mi történt velük, én sokat sírtam miatta – mondta. – Csak akkor tudtam meg, hogy ő túlélte, amikor a könyve megjelent. Az emlékezés kavicsait olvasva végtelen fájdalmat, szomorúságot éreztem."