Visszatérés a paradicsomba - Retró a Szúnyog-szigetről, 2. rész

A csárda épülete megvan. Visszatértünk.

„El szeretnék oszlatni minden romantikus felhangot" – írta nekünk a hajdani vendéglős idős lánya, mivel mi használtuk legutóbb a „romantikus" jelzőt a szúnyog-szigeti lakó életéről szólva. 

Épül a ˝Köss ki˝ csárda. Fotó: Régi Győr, Hajnal Zoltántól

„Az apám nem volt remete"

Hajnal Kolos kereskedő és kávésmester egyes források szerint 4500 pengőért – míg unokája, Hajnal Zoltán közlése alapján 7000 pengőért – megvette a Szúnyog-szigetet a püspökségtől ’35 márciusában. Viszonyításként: egy nősülő hadnagyért 40 ezer pengő kauciót tett le ekkoriban a lányos ház. 

Felépítette feleségével a „Köss ki" csárdát, vízi kirándulások kedvelt célpontját. Hatalmas forgalom volt, a háborúban a városi légiriadók elől is sokan húzódtak ki ide. Volt segédszemélyzet, és a család nőtagjai is besegítettek. Felesége pénzügyi szakember volt, vitte a könyvelést – mesélte  lánya. 

Hajnal Kolos álma a belvárosi kávéház volt, félig kész tervekkel, de a hiperinfláció elvitte a vagyont. A csalódást nem heverte ki, engedély híján a csárda megszűnt, s ő két kézzel őrizve a családi hagyatékot magányos lakójává vált a szigetnek. Híres szakállt növesztett, többé nem vágta le. Kapcsolatot ápolt övéivel, de így külön kellett élnie az iskolába járó gyerekektől. Már életében ráaggatta a város a „remete" jelzőt, talán nem sejtve, hogy mennyire bántja ez a családot. „Nem volt remete, csak egy megkeseredett ember" – írta a lánya.

Élet a csárdában. Fotó: Hajnal Zoltán

Hiába keresték, eltűnt

Hajnal Simon Kolosnak halászati és vadászati joga volt a szigeten, kacsát, tyúkot nevelt, fenntartotta magát, répát, kukoricát termesztett. Csak a halat nem szerette, hiába lett szigetlakó. Bejárt a városba, onnan tért vissza ’62. január 15-én is, mielőtt rosszul lett. Eltűnését másnap két férfi vette észre, apa és fia, akik fáért jártak ki a szigetre, s Hajnal szokta őket átvinni a csónakján. Sapkája a sziget végében hevert. Városi ünneplőruhája a szekrényében lógott. A győri Népbüfében – ahol gyakran ebédelt – tíz napja látták, kínzó fejfájásra panaszkodott. Február 5-én sajnos a folyó adott választ: a holttestet a szigethez közel találták meg, Hajnal Simon Kolos agyvérzést kapott és vízbe fulladt. (1962. I. 30. – 1962. II. 8.) „Mindössze 66 évet élt. Ez egy régi történet, azóta megöregedtünk" – írta lánya.

Hajnal Kolos képét Biczó Zalán és Zsebedics József cikkénél találtuk (Hitvallás, 2011. évi XII. évfolyam).

Újjáéledt a birodalom

A két gyermek 1964-ben felparcellázta a szigetet, 65 telekre osztva a mintegy 12 katasztrális hold területet, kivéve az utcát és a sziget két végét, amit erdőnek kellett meghagyni. Az ingatlanok iránt az egyik  legfőbb érdeklődő a Vagongyári Turisztikai Szövetkezet volt, a Hajnal-ház pedig a Vertikálé lett. Egy négyszögölért csak 6 forintot kértek az örökösök, akik két telket maguknak is megtartottak, ám végül Hajnal Kolos fia épített csak rá Zoltán fiával egy szerény hétvégi hajlékot, ami ma is áll. Hajnal Kolos lánya azóta sem tért vissza a Szúnyog-szigetre. Némelyik házra már 1964-ben kikerült a házszám és a „Szúnyog utca" elnevezés, ami nem vált hivatalossá. Elültették az első virágokat, a paprikát, a tököt, kukoricát termesztettek, vasárnaponként még esős időben is tucatnyi csónak várakozott a sziget oldalánál. A kertekből füst szállt fel Hajnal Kolos egykori, új életre kelt birodalmán.

Új szigetlakó az emeleten

Aztán egy férfi vette meg a Vertikáltól a Hajnal-házat, vastag avarréteg és dzsungel rejtette el a kerti utat és betonteraszt. Ajtót, ablakot cserélt, s tőle vásárolta meg 2010-ben a mostani tulajdonos, a 42 éves Könyves Ferenc. Megemelte a tetőteret a manzárdszobában. Teraszt épített, amiről kinézve ízlelgethetjük Hajnal Kolos lányának szavait: „Apám az ötvennégyes árvízkor a mandzárdszobából lépett a ladikjába." Mert még akkor sem költözött el. 

A csigalépcső is őrzi a vendéglős nyomát, s áll odalent a régi lengőteke, a pincében megvan a söntéspult teteje, s a hajdani libikóka két tartóvasa közül egyik a pinnyédi parton, a másik az újfaluin várja, hogy hozzákössék a csónakot. 

– Amikor megvettem, nem ismertem a ház történetét, azóta szerettem bele – mondja Könyves Ferenc. – Nyáron kint vagyunk a párommal, de én télen néha még többet töltök itt. Javítgatok valamit, átmegyek Péter barátomhoz beszélgetni. A sziget akkor a legszebb, amikor hó borítja – mondja a Győrújfalun élő Könyves Ferenc, miközben egy bottal irányítja a csónakot. Eleinte – bevallja – két lapáttal sem tudott átevezni, ma meg bot nélkül is irányba állítja a ladikot, meglöki és átsiklik. Szigetlakó lett.

Könyves Ferenc a ház új tulajdonosa.

– A Szúnyog-szigetet nagyon lehet szeretni, de nem való mindenkinek. Van, aki rögtön vízbe pottyan a csónakból és elmegy a kedve. Vagy nem szeret kijárni a fűnyírás miatt. Akad dzsumbujos kert, de a többségé gondozott. Régi vágyunk, hogy bevezessék az ivóvizet, mert mindenkinek fúrt kútja van – mondja, s szavaiból kiderül: továbbra is egyedül a villanyt vezették ki, a szemétdíjat pedig az itt lakók adójának egy százalékából fedezik. Mert 1991 óta létezik a Szúnyog Sziget Zártkerti Egyesület, mostani elnöke Könyves Ferenc.

Őrizd tovább a Szúnyog-szigetet!

Már fiatalodik az átlagkorosztály, s van két-három állandó lakója  a szigetnek. Az idősek változó áron hirdetnek házat, 4 millióért vagy 11 millióért is. Az eredetiek helyére nem épül új, mint a városban, így jobbára az eredeti üdülők toldozott, bővített változatai sorakoznak a Szúnyog utca két oldalán: 50 ház a 70 telken. A fák nagyra nőttek, répát, kukoricát itt már szinte senki nem termeszt, nem divat. Mindent átjár az akácillat, mókusok, vadkacsák élik előttünk életüket, meglepő közelségben, s néha őzek dörzsölik át Könyves Ferenc fáit. 

Aki a mostani nyugalmat élvezi, nem felejti el a 2013-as árvizet sem, amikor a Győrújfaluról forduló helikopterek egész éjjel a sziget fölött bömböltek. Most olyan, mintha soha nem borította volna iszap a zöld folyosót, s a nyárfavirág „pilinkélésében" úszó szigetet, ahol éltek és meghaltak Hajnal Kolos óta sokan.

– Soha nem fogom elfelejteni a sziget pipás emberét – utal a férfire, akit a gyerekek Popeynek neveztek. – Én vittem ki csónakon, utolsó útjára kísérve szegényt a Szúnyog-szigetről – meséli Ferenc.

De a „Köss ki" csárda vendéglőse óta az embernek itt jár még egy élet. Ami nem a víz és nem a ház, hanem az az új beköltöző, aki hűséget fogad Győr titkos kertjének. Ahová – Czigány Jenő 1963-as írása szerint „mi csak belopakodhattunk".  

Cikkünket a hetente szombaton megjelenő K2 magazinban találják.