Retro - A Szúnyog-szigetről, 1. rész

A visszakapott paradicsom

Tudta, hogy létezik Győrben Szúnyog utca? S mi mást szelne ketté ezen a néven, mint az akácillatú Szúnyog-

szigetet, Győr mozdulatlan édenkertjét. Bende Ildikó színésznő családjával kétszer is vett itt házat, nem bírta a sziget nélkül. 

A Szúnyog-sziget most szebb, mint valaha. A nemrég még hervasztó képet mutató, kiszáradt, pinnyédi kis ág a 2015-ös kotrás óta újra csobog, a természet úgy hódította vissza, mintha a part mindig is így burjánzott volna. De még nem nőtte be a magas nád, sem az ember nagyságú bokor, a fű csöndes, finoman hajló, sosem szomjazik. Hódok rágcsálják megint a fák alját – mutatta az itt élő Takács László Attila, Bende Ildikó színésznő fia, aki családjával mindig is földi paradicsomnak tartotta a Szúnyog-szigetet. László ’89-ben 13 baglyot számolt össze az egyik parti részen.

Bende Ildikó színésznő unokájával, Csongorral. Fia, Takács László Attila régen minden majális alkalmából megfürdött ezen a szakaszon. Fotók: H. Baranyai Edina

Betonozás csónakfordultával

Bende Ildikó unokája alig várta a héten, hogy kikössenek. A víz csak a stég végét borította, a hatéves Csongor átszökkent felette, s szaladt a pinnyéditől majdnem a győrújfalui partig. A két partot egymástól csak 120–150 méter választja el, mégis két hosszú megyére bontja ezt a tündérországot az illattal megtelt egy szem utca. Valaha ezt nevezte el a sziget tulajdonosának két örököse „Szúnyog utcának", ami egy kilométeren át vezeti léptünket a sziget két vége között. Valójában nincsen hivatalos neve, csak helyrajzi száma van.

Néhány tulajdonos egész évben itt lakik, Bende Ildikóék viszont még nyáron is hazamennek éjszakára. Elárulja, hogy egyszer mentőre volt szükség a családban és alig tudta elmagyarázni, hogy hova érkezzen a segítség. Azóta nem alszanak kint, pedig a reggel a legszebb, a fű mindig harmatos. Mentegetőzik a nehézkesnek ígérkező kiszállás miatt, de aztán ő is fürgén lép ki a sziget pinnyédi partján, ahol 1990 előtt az első házuk állt. A mai kék lépcsős  üdülő már az újfalui oldalon épült, s bővítése nem volt kevésbé romantikus az elsőénél, ezt csak az érti, aki hordott már építőanyagot vödrönként csónakkal. 

A 2002-es tavaszi árvíz során az ablak aljáig ért a víz.

Névsorolvasás volt a kocsmában

– Az első házat nyolcvanegyben vettük. Miután Győrbe szerződtem, Vén Lajosék vittek el minket motorcsónakkal, s a Laciék ki se jöttek a vízből. Egyiküknek tanító nénije volt  Zsuzsa – Vén Lajos felesége –, kiment a stégre, ha a gyerekek éhesek voltak, csak szájukba adta az ételt, ők meg úsztak tovább. 

Beleszerettünk a Szúnyog-szigetbe és kinéztünk egy eladó házat. Mellettünk lakott hárommal a Fehérvári Frédi – Freddie nagypapája –, ott jógázott a kertben, igen jól nézett ki, az unokáit is láttuk itt később felcseperedni. Nagyon jó közösség volt, hasonló korúakból állt. Aztán jöttek évente az árvizek, édesanyám nagyon nehezen tűrte, hogy a kis sárgarépája, krumplija megrohad az iszapban, olyankor borzalmas volt ez a földi paradicsom. Eladtuk, Nyúlon vettünk telket, de három év után az a kis ház az édesanyámmal halt meg, mintha csak elsiratta volna. Visszavágytunk a Szúnyog-szigetre és a győrújfalui oldalon vettünk házat ’94-ben – meséli a színésznő. 

– A férjem minden héten kijön, én két hete voltam. Sok előadásom van, de júniustól miénk a nyár, még a lányomék kutyáit is berakjuk a csónakba, ahol már alig bírnak magukkal a boldogságtól. Mókusunk van, előttünk ugrál és zavartalanul eszi ősszel a diónkat. A szomszédunk vadkacsákat szoktatott fel a teraszára, még a kutyáktól sem félnek. Korábban – amíg M. Jóska még működtette a kocsmáját, amit pár éve hagyott abba – mindennap tizenegy órakor kötelező volt a megjelenés. Aki nem jött, annak be kellett előre jelentkezni, megitta az ember a kisfröccsét vagy a felest, névsorolvasást is tartottak.

A sziget lakói

– Sok az idős, és egyre nehezebb az öregeknek, azért adják el a házat. A szigetnek jót tett a kotrás, de minket elintézett, mert olyan sebes a folyó, hogy az egyik asszonyt felkapta és majdnem elsodorta. Kapaszkodó itt nincs, nagyon kell vigyázni. 

– Pedig emlékszem – meséli a színésznő fia –, hogy a pinnyédi kis ág teljesen ki volt száradva. Kétezer-kettőben a nyári nagy árvíznél egyszer csak elkezdett egy kis csermelyecske átcsordogálni a medren. Az volt az előjel. Mire visszajöttem a munkából, már víz alatt állt a sziget. Ritkán jött be a házba, de kétezer-kettőben tavasszal itt állt az ablak alatt. Utána augusztusban az ablak fölött – mutatja. – Négy éve meg elborította az ereszcsatornát. 

Takács László Attila szerint nyolcvanötben is mindenki próbálta menteni az értékeit árvízkor, s közben az egyetlen akkori állandó lakó – aki már nincs közöttünk – nyugodtan üldögélt robinsoni otthonában. S hogy emlékezetesebb legyen ez a nap, nagy hangerővel hallgatta a „Neotontól", hogy „Nyár van, talpig fürdőruhában...". Az állandó lakó beceneve Mézga Géza volt, de nem egyedül neki jutott mesehősnév. Azt, aki az ő telkét később megvásárolta, Popeye-nek hívták, szomszédja pedig a szakállas „Rumcájsz" volt. Róla mesélik, hogy nem csónakon hordta az építőanyagot, hanem csövet húzott keresztbe a Mosoni-Duna felett, így folyatta át a betont – idézte fel a színésznő fia.

A harmincas években motorcsónakkal tettek villámkirándulást Hajnal Kolos csárdájához az újságírók. Részlet a riportból: „Köss ki! Csárda! Restaurant! Strand! – ordítja felénk egy hatalmas tábla, amint a sziget sarkához érünk. A győriek legkedveltebb kirándulóhelye ez a vad sziget, mely öt kilométer távolságra esik a Rába-torkolattól. Kikötünk. A csárda kiürült, a szezonra váró lázas felkészülődés jeleit látjuk. A partot feltöltik, hogy az árvíz el ne önthesse, a talajt egyengetik, virágágyakat szabnak. Jelenleg egy kis szalmafedeles épületen dolgoznak. (…) Egy pengőért lehet majd kapni háromfogásos ízletes, bőséges ebédet." (Győri Hírlap, 1936. V. 10.) A képet Hajnal Zoltántól kaptuk.

Május elsején meg kell fürdeni

– A nyolcvanas években, amikor még nem volt mindenkinek kocsija, a 13-as busz hozta a szigetlakókat,ma a 8-as jár – meséli. – Volt egy reggeli és egy esti járat, amin többnyire ugyanazok ültek és a megállótól a csónakokig  közösen, sétálva, beszélgetve tették meg azt a nyolcszáz métert. Volt, aki hozta-vitte magával az evezőlapátját, s olyan is, aki ivóvizet hozott, mert kútja sem volt kint. 

Elsétálunk a régi ház felé, ami most is áll, de alig látszik ki a dzsumbujból. S még él a ’81-es beköltözést megélt diófa. Innen indult fürdeni 36 éve László, aki sportot űzött abból, hogy minden május elsején megfürödjön az újfalui ágban. Titokban megtette 1986-ban is, bár Csernobil miatt akkor óva intették ettől a gyerekeket.

A Szúnyog utcában minden háznak, cölöpön álló viskónak, zöldségtárolónak van története. De a leghíresebb ház a pinnyédi oldalon áll, itt élt hajdan az egész sziget tulajdonosa, akinek örökösei parcellázták fel ötvenhárom évvel ezelőtt a Szúnyog-szigetet. Jövő héten az ő házánál, a romantikus életet választó néhai Hajnal Simon Kolos csárdája előtt kötünk ki. 

 (Folytatjuk.) 

Cikkünket a hetente szombaton megjelenő K2 magazinban találják.