Öt éve úton hátizsákkal a világban: a soproni fiatal sokak álmát valósítja meg

A huszonöt éves soproni fiatalember állítja, már gyerekkorában nyilvánvaló volt környezete számára, hogy nem a jól bejáratott utakat fogja járni.

– Én voltam a „mindig mást akar" gyerek – mondja nevetve. A Fáyban érettségizett, annyit tudott önmagáról húszévesen, hogy szereti a természetet, a sportot, és nem akar beülni egy irodába. Kereste a helyét a világban, s keresi azóta is. Útnak indult hát.

– Először Írországba mentem, farmokon dolgoztam önkéntesként. Az első munkahelyemen három hónapig éltem egy erdei lakókocsiban, el is határoztam, hogy ilyen sokáig nem maradok többé egy helyen. De jó élményeket őrzök magamban; a hétvégéken stoppal jártam be a környéket, s rájöttem, nekem az utazás jelenti a szabadságot – mesél a kezdeti érzéseiről Bátor. Öt hónap után hazajött a családjához, de csak azért, hogy újra elindulhasson. Tízezer forinttal a zsebében Erdélybe ment, s azóta gyakorlatilag folyamatosan úton van. Szlovénia, Horvátország, Ausztria, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Portugália után a Kanári-szigeteken kötött ki, végigjárta az El Caminót, bliccelt egy óceánjárón, utcazenélt Svájcban, stoppal járta be Svédországot, Norvégiában pedig ajándékba kapott egy vitorlás hajót.

– Horvátországban ismerkedtem meg egy norvég családdal, a férfinak szimpatikus volt az életmódom, talán fiatalkori önmagát látta bennem. Először egy gitárt kaptam tőle, aztán amikor egy évvel később meglátogattam őket Norvégiá­ban és segítettem felújítani a hajóját, a régi, nem használt vitorlását átadta nekem. Ez nagy változás volt az életemben, lett valamim, amire költenem kell, ami új kalandokat tartogat. Az országutak után a tengeren találtam magam – mondja Bencsik Bátor, aki számára minden új cél, minden megtett kilométer egy tanulási folyamat. Nemcsak bolygónk szép tájai vonzzák, hanem az emberek, akik alapvetően azonos célokkal, mégis különbözőképpen élnek. S miközben hol itt, hol ott bukkan fel, önmagáról tanul a legtöbbet. Már nem is a helyét keresi, hanem az új kihívásokat. Oda megy, és úgy, hogy közben saját határait feszegethesse. Erről szólt Görögország, Macedónia, Szerbia megismerése, a bulgáriai kajakozás, a Marokkóban, Izraelben, Cipruson bejárt falvak és városok. Úgy jár-kel Európában, mint más a lakása és a munkahelye között, hidegből a melegbe vágyik, hazarepül a szüleihez karácsonyozni, hogy aztán rögtön a Kanári-szigetekre induljon. „Stoppal elérek az óceá­nig négy-öt nap alatt" – nevet a földhözragadt elképedésén. Volt, hogy álmában elvitték mindenét, vihar foglyává vált a hajón, de még egyszer sem akart megállni. ">Videoblogjának több mint négyezer követője van, most pedig az óceánra készül. Hiteles emberekkel kapcsolatba kerülni, mindennap látni a csillagokat és a napfelkeltét.

– Kihívásokat állítok magam elé. Most éppen az óceánra készülök, nagyon tartok tőle, éppen ezért igyekszem mentálisan és fizikailag is felkészülni rá. Úgy érzem, dolgom van az óceánnal, úgyhogy meg kell alaposan ismernem – folytatja most már komolyan a kaland­éhes fiatalember. Muszáj megkérdezni: a letelepedés, család­alapítás nem lenne kihívás?

– Hú, dehogynem, méghozzá jó nagy. Talán majd egyszer, addig még sokat kell tanulnom. Ki tudja, mit dob az élet? Az biztos, a kényelem veszélyes, mert bezár. Én pedig nem bírom a korlátokat – int búcsúzóul széles mosollyal és elindul helyettünk is egy újabb kalandra.