Kapcsolatok

2024.09.05. 15:21

Magyarország és Kuvait az együttműködés további fejlesztéséről állapodott meg (videó)

Magyarország és Kuvait a kétoldalú együttműködés további fejlesztéséről egyezett meg több területen is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kuvaitvárosban.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kuvaitban tárgyalt

Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kuvaiti külügyminiszterrel, pénzügyminiszterrel és kereskedelmi miniszterrel folytatott tárgyalását követően aláhúzta, hogy a jó kétoldalú együttműködés kölcsönös szimpátiára alapul, amely annak nyomán jött létre, hogy mindkét ország történelmét átszőtte a küzdelem a függetlenségért és a szabadságért. 

Kiemelte, hogy több fontos megállapodást is aláírtak, illetve véglegesítettek az együttműködés további fejlesztése érdekében.

Ekképp megállapodás született a diplomáciai akadémiák közötti együttműködésről, aminek keretében csereprogramokat fognak hirdetni, valamint a kulturális együttműködésről, amely lehetőséget biztosít majd a magyar kultúra, zene és irodalom megismerésére a kuvaitiak számára – sorolta. 

Aláírtuk a kibervédelmi együttműködésről szóló megállapodást is, amely manapság rendkívül súlyos kihívásra tud választ adni, ugyanis jól láthatóan a háborúk, a konfliktusok már nemcsak a valóságban, hanem a kibertérben is folyamatosan zajlanak

– tette hozzá. 

Magyarország a kibervédelem tekintetében nemzetközi hírnévre tett szert, és most a kuvaitiakkal való együttműködés még jobban segíti azt, hogy a kibertérben is kellően biztonságban legyünk

– folytatta. 

A magyar0ľkuvaiti kereskedelmi forgalom alakulása (2003–2023)
Forrás: MTI/MTVA Sajtóarchívum

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy az egyik vezető magyar kibervédelmi cég már létre is hozta a leányvállalatát Kuvaitban, és jövőre megkezdik működésüket mintegy ötven informatikai szakértővel, szolgáltatást nyújtva a helyi kormányzati és magánszektorbeli ügyfeleknek.

 Emellett pedig tájékoztatása szerint immár a mesterséges intelligencia területén is van magyar0ľkuvaiti vállalati együttműködés. Üdvözölte, hogy a 

célegyenesbe jutottak a tárgyalások a Mol és a kuvaiti kőolajvállalat között a magyar technológiák felhasználásáról a kitermelés hatékonyabbá és környezetkímélőbbé tételében.

Gyakorlatilag az utolsó tesztek és laboratóriumi vizsgálatok is lezajlottak mostanra, és az eredmények kiértékelése zajlik, s hamarosan egy újabb dimenziót adhat a gazdasági együttműködésnek a Mol és a kuvaiti olajvállalat együttműködése

– mondta. 

A miniszter közölte, hogy véglegesítésre került, így 

aláírásra kész a beruházásvédelmi megállapodás is, amelynek célja a magyar–kuvaiti vállalatközi együttműködés előmozdítása. 

Elmondta továbbá, hogy a felek most arról is megegyeztek, hogy Magyarország segítséget fog nyújtani Kuvaitnak a szigorú élelmiszerbiztonsági előírások kidolgozásában és végrehajtásában.

Tehetjük meg ezt azért is, mert a legszigorúbb és leghatékonyabb élelmiszerbiztonsági rendszer egész Európa-szerte Magyarországon van. Mi vagyunk azok, akik az alkotmányunkban rögzítettük például a magyar mezőgazdaság, illetve élelmiszeripar GMO-mentességét

– emlékeztetett. 

Végül méltatta Kuvait szerepét és nyugodt, higgadt fellépését a Közel-Kelet stabilizálásában, minthogy a térségben rendkívül komplikáltak a viszonyok, jelenleg is fegyveres konfliktus zajlik, ráadásul komoly terrorfenyegetettséggel kell szembenézni. 

Ezért Kuvait és Magyarország együttműködését a nemzetközi fórumokon a terrorizmussal szemben szintén megerősítettük, együtt fogunk fellépni annak érdekében, hogy a terrorszervezetek ne tudjanak tovább terjeszkedni, ne tudják megkeseríteni az emberek, országok életét

– tudatta. 

Illetve arra is kitért, hogy 

egyeztettek az Európai Unió és az Öböl Menti Együttműködési Tanács közelgő csúcstalálkozójáról is.

 Ennek kapcsán leszögezte, hogy a kormány szeretné, ha az EU szorosabbra fűzné az együttműködését a térséggel, ami segítene az elveszett versenyképesség és gazdasági lendület visszanyerésében. 

Ezért szorgalmazzuk, hogy a Brüsszelben sorra kerülő októberi csúcstalálkozón induljanak újra a tárgyalások az EU és az Arab-öböl közötti szabadkereskedelmi megállapodásról

– mondta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában