Merész elképzelés

2024.08.24. 10:57

Jakab Péter mesteri terve: Magyar Péterrel szövetkezve oszlatná fel az Országgyűlést

„Az Európai Parlamenti választás előtt láttuk, hogy az Ön hívószavára olyan tömegek mozdulnak meg, mint korábban még soha” – írta a Nép Pártján Mozgalom elnöke.

MW

Jakab Péter a „siker érdekében” Magyar Péterhez fordul segítségért

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Nyílt levélben üzent Jakab Péter Magyar Péternek a Facebook-oldalán – szúrta ki a posztot a Mandiner. 

„Bár az elmúlt 14 évet a politikai küzdőtér ellentétes oldalán töltöttük, az Európai Parlamenti választáson a magyarok igen jelentős hányada azt üzente, ezt most tegyük félre, s mindent rendeljünk alá annak a célnak, hogy a történelem szemétdombjára száműzzük a népnyúzó Orbán-rendszert. Az üzenetet megértettem”

 – írta a Nép Pártján Mozgalom elnöke.

Most van itt az esély, hogy társadalmi nyomásgyakorlással, ha kell tömegdemonstrációkkal, blokádokkal, de kikényszerítsük a hazugsággal megválasztott parlament feloszlatását, s az előre hozott választás kiírását

– fejtette ki Jakab Péter.

„Országgyűlési képviselőként benyújtom a parlament elé az ehhez szükséges határozati javaslatot, öntől pedig azt kérem, biztosítsa a társadalmi, utcai nyomásgyakorlást egészen addig, amíg a Tisztelt Ház meg nem hajol a népakarat előtt, s meg nem szavazza önmaga feloszlását. Az Európai Parlamenti választás előtt láttuk, hogy az ön hívószavára olyan tömegek mozdulnak meg, mint korábban még soha. És most pont erre van szükség” – üzente Magyar Péternek Jakab Péter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában