Diszkóbotrány

2024.08.23. 14:10

Magyar Péter továbbra is a mentelmi joga mögé bújik

A Magyar Nemzet cikke szerint a baloldali politikus jól láthatóan nem akarja vállalni erőszakos viselkedésének következményeit.

MW

Magyar Péter, a Tisza Párt EP-képviselője sajtótájékoztatót tart Strasbourgban a júniusi választások eredményeképpen létrejövő Európai Parlament (EP) alakuló ülésének napján, 2024. július 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

Garázdaság és rongálás alapos gyanúja miatt indított vizsgálatot a rendőrség Magyar Péter diszkóbotránya után – emlékeztet a Magyar Nemzet.

Ismert, a baloldali politikus vállalhatatlanul viselkedett egy belpesti szórakozóhelyen, majd erőszakosan lépett fel egy őt kamerázó férfival szemben. Mivel Magyar Péternek mentelmi joga van, a Központi Nyomozó Főügyészséghez került az ügy, és továbbra sincs semmilyen előrelépés benne.

Magyar Péter még hónapokig hátráltathatja a nyomozást frissen szerzett mentelmi jogának köszönhetően

– írja a lap.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász korábban azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy

a mentelmi jog nem arra vonatkozik, hogy a botrányos kocsmai verekedésekhez nyújtson védelmet, hiszen az az Európai Parlament méltóságát hivatott megőrizni.

Ugyanakkor az sem megkerülhető, hogy egy háromgyerekes családapáról van szó, aki az elmúlt hónapokban erkölcsi piedesztálról beszélt számos közéleti kérdésről, ráadásul frissen szerzett EP-mandátumot. Ilyenkor az első lépés, hogy a legfőbb ügyész megkeresi az EP elnökét és kezdeményezi a mentelmi joga felfüggesztését – tette hozzá.

További részletekért kattintson.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában