Vörös szint

2024.07.02. 12:41

Újabb fegyverest fogtak el Belgrádban

Néhány napig még vörös szinten tartják a biztonsági készültséget Szerbiában – közölte Milos Vucevic miniszterelnök kedden a belgrádi Blic televízióban arra utalva, hogy a biztonsági készültséget megemelték, miután szombaton egy iszlám hitre áttért szerb férfi számszeríjjal sebesített meg egy, a belgrádi izraeli nagykövetséget őrző szerb csendőrt, aki önvédelemből lelőtte, írja az MTI.

MW

Rendőrök a belgrádi izraeli nagykövetségnél 2024. június 29-én, miután számszeríjjal sebesített meg egy, a nagykövetséget őrző szerb rendőrt egy támadó. Az elkövetőt a rendőr agyonlőtte

Forrás: MTI/AP

Fotó: Marko Drobnjakovic

A szerb kormányfő hozzátette: a biztonsági szolgálatok a szélsőséges vallási szervezetek felderítését dolgoznak. Mint mondta:

a hivatalos szervek azon dolgoznak, hogy felszámolják mindazokat a szélsőséges vallási szervezeteket, amelyek „a vallással és a hittel visszaélve akarnak bizonyos szélsőséges politikai és terrorista célokat megvalósítani”.

Milos Vucevic kiemelte, hogy az akció egyetlen nemzeti közösség vagy vallási felekezet ellen sem irányul.

A szombati támadást Ivica Dacic belügyminiszter

„a szerb állam ellen irányuló terrortámadásnak” nevezte.

Vasárnap két férfit vettek őrizetbe a számszeríjas támadással összefüggésben, hétfőn pedig egy harmadik személyt is előállítottak, aki fegyverekkel teli táskával sétált be az egyik belgrádi rendőrőrsre. A férfi hátizsákjában számszeríjat, nyilakat, késeket, robbanófejet és nuncsakut is találtak. Ivica Dacic közölte: a férfi az elfogása után azt mondta, védelmet keresett, mert a maffia üldözi.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában